Egy csipetnyi újdonság - Mech Token Druid paklibemutató

Token Druid pár Mech-el fűszerezve, az élmény szinte garantált.

A Token Druid, a Hearthstone történelme során szinte mindig létezett. Malfurion nagyon sok olyan kártyát kapott az évek során, amik+1/+1-et vagy egyéb buffokat pakoltak a játéktéren lévő egységeinkre. Az archetípus most is a legjobbak között van és még azt sem mondhatja az ember, hogy iszonyatosan drága lenne. Egy kezdő/haladó játékosnak simán ajánlanám a paklit, hiszen az alap játék stílus nem olyan nehéz vele, a kérdés már csak az, hogy pontosan hogyan építi fel az ember. Persze megvannak muszáj lapok, amiknek ott kell figyelnie, de egy kis kreativitással lehet változtatni a dolgokon úgy, hogy megmaradjon az erő. Pont ezen gondolatmenetet követte Norwis is, akinek az iterációja Legend 1-ig repült, node lássuk mit is főzött ki.

Mech Token Druid

Kód: AAECAZICBK7SAvX8AqCAA8mcAw1A/QL3A+YFxAbX7wKY+wL2/QKJgAOMgAPDlAPOlAPKnAMA

Most egyből lehetne legyinteni egyet, miszerint ez gyakorlatilag a sima Token, pedig ez nem így van. Ha megnézitek akkor, majdnem 10 új lap került be, amik közül nem mindegyik Mech, de a tokenek, amiket létrehoznak azok tuti masinák. 

Persze, ha a fentebb említett kártyákat be akarja pakolni az ember, annak ára van. Olyan kártyákat kell emiatt kivágni az alap pakliból, mint a The Forest's Aid vagy a Landscaping. De ezzel nincs gond, hiszen ezek token generáló megoldások voltak, amiknek a helyére még több ugyanilyen célú lapot pakolunk be. Sőt talán azt mondhatjuk, hogy Norwis változatában még több kis minion jön létre, mint az eredetiben.

Az utolsó dolog, amit érdemes megemlíteni az Floop jelenléte. Első látásra nem igazán értettem, hogy ez mégis mit keres ott, aztán rá kellett jönnöm, hogy simán lemásolunk vele egy token generátort. A statjai pedig általában jobbak lesznek, mint az eredeti példányé, még abban az esetben is teljesen rendben van, ha egy Zilliaxot utánoz, hiszen itt is jobb lesz az életerő és még egy manával olcsóbb is. 

Összegezve, azt kell mondanom, hogy érdekes élmény volt ezzel a paklival pörögni. Ami egyből feltűnik az az, hogy folyamatosan tele vagyunk. A token kártyák miatt nem fogyunk ki fenyegetésből, általában még akkor se, ha az ellenfél lepucolja az egységeinket. Az olyan kártyák miatt, mint Zilliax, kicsit jobban tudunk reagálni a dolgokra, amik váratlanul érnek. Sokszor sikerült olyan előnyösen cserélnem a Magnetic képesség miatt, hogy azután az ellenfelem olyan tempóhátrányba került, amiből nem tudott már felkelni. Persze az ár már kicsit karcos. Kicsit sok benne a Legendary, ami nem túl dust barát, szóval csak akkor ajánlom a decket, ha megvan minden lap. Az alap Token verzió is működik majdnem ilyen jól, szóval csak emiatt ne craftoljatok. De, ha megvannak a kártyák, akkor próbáljátok  ki, érdemes.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!