Amerikai Királytigris került be a játék fájljaiba

Amerikai Királytigris került be a játék fájljaiba

Amerikaiak által elfoglalt prémium német nehéz páncélos érkezhet a játékba.

A játék fájljai közé bekerült egy amerikai Királytigris, amiről egyelőre szinte semmit sem tudni. Néhány információval azonban mégis rendelkezünk. Az ára előreláthatólag 7.500 aranyat karcol, tehát prémium tank lesz belőle, -azon belül is tier VII-es egység. Főfegyverzetül pedig a jól ismert 8.8 cm Kw.K. 43-as ágyút kapja.

Természetesen van arra esély, hogy ez ugyanaz a Királytigris, amiről még februárban számoltunk be nektek, de azt a tankot egyértelműen a németekhez sorolták. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk az állítást, hogy két prémium Királytigris érkezik a játékba, de bízunk benne, hogy végül jó döntést hoz a Wargaming.

A II. Világháborúban gyakran megtörtént, hogy más nemzet elfoglalt harckocsijait használta a katonaság. Természetesen amint tudták átfestették, illetve megfelelő felségjelzéssel látták el, hogy csökkentsék a kockázatát annak, hogy a szövetséges egységek rálőjenek.

A Captured King Tiger, avagy az amerikai Királytigris a World of Tanks konzol verziójában tier VIII-as nehéz tankként szerepel, így több, mint valószínű, hogy csak idő kérdése, hogy a PC verzióban is megjelenjen. Mi már izgatottan várjuk!

Szerinted végül amerikai és német Királytigrist is kapunk, vagy ez a korábban bemutatott prémium egység továbbgondolása?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Galéria

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.