Világuralomra tör az ENCE? - gabesson elemzi a finnek legszebb és legfontosabb köreit Madridból

Világuralomra tör az ENCE? - gabesson elemzi a finnek legszebb és legfontosabb köreit Madridból

Gyorsan és pontosan reagálnak le mindent a finnek, lehet tanulni a köreiket.

Alig két hete az ENCE finn játékosai olyat vittek véghez, amiről azt gondoltuk sokáig nem fog sikerülni még senkinek, de ha mégis, akkor azt a Liquid érte volna el. Alluék Bo3-as döntőben verték meg az Astralis-t, ilyenre utoljára tavaly ősszel volt példa, amikor a DreamHack Masters Stockholm döntőjében a North bizonyult erősebbnek. Persze egy vereség nem fogja letaszítani a trónról a dánokat, de kétségtelen, hogy az Astralis Vastrónja is olvadásnak indult. Sajnos a Na'Vi most kiesett az EPL kilencedik szezonjában, így ott már csak vagy a Liquid jelenthet veszélyt a dánokra, vagy egy olyan csapatot látunk majd remekelni, akikre nem is számítanánk.

Arra a kérdésre viszont, hogy meddig tart még az Astralis éra, valószínűleg csak a StarLadder Major fogja megadni a választ, ott viszont a dánok összes kihívója játszik majd. Például az ENCE is, akik egyszer már legyőzték a jelenlegi legerősebb csapatnak számító Astralis-t, pedig koránt sincsenek olyan sztárjátékosaik, mint Twistzz a Liquid-ben vagy s1mple a Na'Vi-ban. A finn játékosok egésze mégis egy erős csapatot alkot, amiben igen nagy szerepet játszik a csapat edzője, Slaava "Twista" Räsänen és irányítója, Aleksi "Aleksib" Virolainen által kidolgozott szerepek, és az egész játékuk rendszere, felépítése. A továbbiakban gabesson elemzését és megfigyeléseit olvashatjátok az ENCE legszebb és legfontosabb köreiről, akár a Na'Vi, akár az Astralis csapatával szemben.

Astralis vs ENCE - BLAST Pro Series Madrid (Dust2)

A 11. kört emelném ki, itt xseveN gyönyörűen szerzi meg az entryt, ami után szerintem egy gyors splitet akarnak összehozni, sergej nagyon szépen betereli a rövidet, a többiek pedig elindulnak befelé hosszún. A gödörben ülő gla1ve-re azonban egyáltalán nem számítanak. Végül csak sikerül kiszedniük őt onnan, de ekkorra már sergej-t hátba lövik röviden, így a megmaradt játékosok teljesen A hosszún ragadnak, a dánok pedig lerakóról, és rövidről is tudják ezt tartani. A kör így persze nem sikerül a finneknek, de mindenképp ki kell emelnem, hogy miután megszerezték az entryt, nagyon jól és nagyon gyorsan tudtak reagálni a kialakult helyzetekre. Gla1ve kiiktatásával viszont annyi időt veszítettek, hogy az a teljes körbe került. 

Na'Vi vs ENCE - BLAST Pro Series Madrid (Mirage)

Ezen a meccsen nekem a 13. kör tetszett a legjobban, hasonlóan az előző Astralis elleni körhöz, itt is remekül ismerik fel a helyzeteket. Olyan védelmet állítanak fel, amin nagyon nehezen tudott volna csak áttörni a Na'Vi, nem is sikerült nekik. Erejük nagy részét középre fordítják, a két lerakót félig otthagyva csak infóra, vagy maximum 1 fragre játsszák, inkább a közepet akarják megfogni. Nagyon jól mozognak a pályán, és mindkét lerakót úgy tartják, hogy ha kell gyorsan és pontosan tudjanak lőni közre is.

Astralis vs ENCE - BLAST Pro Series Madrid (Train)

Talán a 22. kör volt a mérkőzés fénypontja. CT-ben játszik az ENCE, meglehetősen szoros, 10-11-es állásnál. Látják, hogy hatosnál nem fog komolyabb támadás érkezni, így elfüstölik és picit otthagyva inkább visszavonulnak a védők kintire, ahol így egy sokkal erősebb popdog védelem alakul ki. Érdemes megnézni ahogyan Aerial kiszorul popdogból, azonnal érkezik is a támadó flash, de a finn játékos számít rá, így megszerzi az entryt a körben. A középről kinéző dánokat visszaszorítják tüzekkel, ketten pedig beállnak popdogba, amire egyáltalán nem számít az Astralis, gla1ve el is ejti a bombát. Mindezt úgy, hogy közben bentit is erősen fogja két CT, csupán pár másodpercre néz ki néha egyikük kötőből. Végül device egyedül marad és nincs esélye a rápusholó CT-kel szemben. Az ENCE védelme kegyetlen erős, nagyon szépen játszanak. Gyorsak, precízek, és olyan jól tudják váltogatni a felállásukat, amit egyszerűen lehetetlen olvasni.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!