Sportarénából raktárba került a Blast Pro Los Angeles, mindezt 400%-os jegyáremelkedéssel

Sportarénából raktárba került a Blast Pro Los Angeles, mindezt 400%-os jegyáremelkedéssel

Kiakadt a közösség a BLAST Pro Seires legújabb versenye miatt.

Immár két éve, hogy létezik a BLAST Pro Series versenysorozat, és immár hosszú hónapok óta érik kritikák a versenyeket. Leginkább azt nehezményezik a nézők, hogy a kezdetektől fogva csupán hat csapat vehet részt az adott eseményen és, hogy a döntő kivételével minden meccs Bo1. Idén már nem az első újdonságot eszközöli az RFRSH, de még így sem elégedett a közösség legnagyobb része.

Pedig tényleg próbálkoznak a szervezők, az év eleje óta minden versenyen pontokat osztanak a csapatoknak, az év végére a négy legtöbb pontot gyűjtő csapat pedig részt vehet majd egy 500 ezer dolláros összdíjazású versenyen is.  A színpad képek mindig is lenyűgözőek voltak a BLAST Pro versenyeken és az online közvetítés is rendben volt. Most pedig hallva a rengeteg panaszt, a formátum is változik, ha csak kicsit is, de végre nem csak a döntő, az elődöntők is Bo3-as meccsek lesznek.

Ez mind szép és jó, de közben a következő, Los Angeles-i verseny bőven kiverte a biztosítékot a szurkolók között, hiszen nem csak a helyszín cserélődött le egy első ránézésre sokkal rosszabbra, de a jegyárak is drasztikusan megemelkedtek. Előzetesen már akár 25 dollártól is válthattunk napijegyet a Los Angeles egyik sportarénájában megrendezendő versenyre, majd miután változott a helyszín és egy hatalmas raktárba költözött a BLAST Pro Series Los Angeles, a napijegyek ára is felkúszott, egészen 99 dollárig.

Egyik szemünk nevet, hiszen a kevesebb Bo1 és több Bo3 csak jót fog tenni a versenynek, a másik szemünk viszont könnyekben úszik, hiszen az új helyszín sem tűnik parádésnak, a helyszíni nézők pedig ötszörös áron juthatnak csak jegyekhez. Mit gondoltok a BLAST Pro Series versenyekről, van létjogosultsága a jelenlegi formájában, vagy sokkal inkább kedvelitek az ESL versenyeit?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!