Hirdetés

Kínán kívül is 50 millió aktív felhasználója van a PUBG mobilos verziójának

Wolfi | 19/06/13 14:29
Cikk mentése

A kínai játékosokat el kellett engedni a PUBG mobilnak, de az adatok szerint, még bőven vannak játékosaik.

Hirdetés

Az már senkit sem lep meg, ha azt mondjuk, hogy kínai jelenleg a gaming, de leginkább a mobiljátékok legnagyobb fogyasztója. Mindezt persze annak is köszönhetik, hogy rengetegen élnek az országban, de valamiért a szocialista rezsim elfogadja azt, hogy a nép internetes játékokkal játszik, de persze ott cenzúráznak ahol tudnak.

Ez történt nemrég a PUBG mobilos verziójával is, amikor kijelentették, hogy többet nem kereshet vele pénzt a cég, ha ilyen erőszakos tartalmak maradnak benne. Erre fel a Tencent elkészítette a Game for Peace nevű klónt, ami már nyugodtan futhat Kínába és még rengeteg pénzt is kereshet vele a Tencent (évente körülbelül 1 millió dollárt). A PUBG mobil verziója viszont már nem élvez támogatást Kínában, így összesen 70 millió aktív játékostól estek el, akik szinte mindannyian átpártoltak a Game for Peace világába, így túl nagy krokodilkönnyeket azért nem hullajt az ázsiai gigacég.

Az források szerint viszont a PUBG mobile közel sem halt meg, ugyanis a 70 millió kínai játékos mellett még 50 millió van szerte a világban, nemrég pedig elérték a 400 millió játékletöltést is. Mindezek mellett pedig egy új liga is nyílik PUBG Mobile Club Open 2019 név, ahol összesen 2,5 millió dollárt osztanak szét a profi mobiljátékosok között.

Ha tehát bárkiben felmerült a kérdés, hogy a fejlesztők miért nyomják ennyire a mobilos címeket, a fenti adatok alapján észreveheti, hogy bizony Ázsián kívül is hatalmas igény van rá.

MOND EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

  

 

Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?