Történelmi bukta, a Cloud9 végleg kihagyja a Majort

Történelmi bukta, a Cloud9 végleg kihagyja a Majort

Már az online zárt selejtezőben elvérzett az egykor Major győztes brand.

Innen nézve több ezer fényévnek tűnik Boston, ahol többek között a G2, az SK, és a FaZe is meghajolt a Cloud9 előtt, s végül bajnokként emelhették fel az ELEAGUE Major trófeáját. Tegnap ugyanis az amerikai zárt minor selejtezőn elvéreztek a The Quest együttese ellen, ami azt jelenti, hogy idén biztosan nem látunk Cloud9 lobogót a berlini Major tornán.

A double-elimination ágrajzban először a New Identity ellen szenvedtek vereséget Bo3-ban. A csapatban talán dazzLe és Relyks nevei lehetnek ismerősek, akik az eUnited-ban játszottak, s egyszer már tavaly sikerült megverniük a C9-et az IEM Chicago amerikai selejtezőjén. Igaz, akkor mindkét csapat kicsit másképp nézett ki. Ezután a szintén ismeretlennek tűnő The Quest darálta le 2 egyértelmű ütközetben a Cloud9-t. Ezzel pedig történelmi mélypontra került az amerikai szervezet.

Tavaly január óta 3 élharcosát is elvesztett a Cloud9, kezdve Stewie-val és tarik-kal, később Skadoodle-lel. Az akkori Major győztes felállásukból már csak RUSH és autimatic maradt, és ők sem biztos, hogy sokáig.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!