Hivatalos: Hamarosan új lapok érkeznek a Hearthstone-ba!

Hivatalos: Hamarosan új lapok érkeznek a Hearthstone-ba!

Néhány potenciális név is kiszivárgott az új kártyákkal kapcsolatban.

Hivatalosan is megerősítette Mike Donais, a Hearthstone vezető game designere, hogy néhány héten belül érkeznek az új kártyák, amik a Hall of Fame-be száműzötteket pótolják majd. Ha hihetünk a pletykáknak, akkor a nevüket is megtudtuk a lapoknak.

A Hall of Fame lapok pótlása nem egyedi jelenség, korábban már kaptunk néhány Classic kártyát, amikkel kiegyenlítették az egyes hősökhöz tartozó elérhető kártyák számát. 

A Tome of Intellect, az Icicle, a Pilfer és a Call of the Void nem voltak kiemelkedően erősek, sőt inkább gyengének lehet nevezni őket, de pont ezért nem is bolygatták meg az aktuális metát. Mivel a Year of the Dragon érkezésével három Classic és hat Witchwood kártyától köszönt el a Standard mód, ezért biztosan állíthatjuk, hogy a Warlock, a Druid és a Paladin a fenti négyeshez hasonlóan Classic szettes kártyákat kap majd, a Witchwood Odd-Even mechanika helyett nem tudni még, hogy pontosan mivel készült a Blizzard.

Állítólag nem kell teljesen a sötétben tapogatóznunk, ugyanis felkerült a netre egy nagyon különleges táblázat, ami az Aréna mód bucket rendszerében helyezi el a kártyákat. Röviden a kosárrendszer lényege, hogy a lapokat besorolják erősség szerint és ezzel csoportokat hoznak létre. Ezekből a csoportokból ajánlj fel a draftnál a játék 3 X 30 kártyát, amiből ki kell választani a számunkra szimpatikusat. A rövid kitérő után vissza a leakelt nevekhez. Fontos, hogy ezeket sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta Donais, ami azt jelenti, hogy könnyedén előfordulhat, hogy tényleg ezek lesznek az új lapok nevei.

  • Druid: Gift of the Wild (Naturalize pótlására jöhet majd)
  • Paladin: egyelőre nincs információ a Divine Favort helyettesítő lapról
  • Priest: Radiance (mivel a Priestnek egy Classic kártyája sem vándorolt Wildba nem tudni, hogy pontosan mi lehet ez a név)
  • Rogue: Plaguebringer (a Conceal helyett már megkapta a Pilfert Valeera, így a Plaguebringerre nincs magyarázat egyelőre)
  • Warlock: Waxmancer Adept és Siegebreaker (két lap nem kéne a Doomguard helyett, de hamarosan minden kiderül)

  • Semleges nem Legendary-k: SI:7 Inflitrator és Barrens Stablehand (az Azure Drake mellett a Molten Giant és a Coldlight Oracle is Wildban pusztít, így ezeket az üres helyeket tölthetik fel ezek a kártyák)
  • Semleges Legendary-k: Brightwing és High Ingquisitor Whitemane (Ragnaros és Sylvanas helyét kéne átvenni ennek a két lapnak, várhatóan Whitemane és Brightwing is "támogató" kártya lehet, ha a HotS-ból és a WoW-ból indulunk ki)

Egyelőre ennyit tudunk a néhány héten belül érkező új lapokról. Nem szabad a neveket készpénznek venni, azonban az biztos, hogy több vadonatúj kártyával is gyarapodni fog a Classic szett, amik között nem csak "unalmas" Common és Rare kártyákat találunk majd, de Legendary-kre is számíthatunk!

Ti mit gondoltok ezekről a kiszivárgott kártyanevekről?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!