Hirdetés

Az Astralis után egy bolgár csapat zsebelte be idáig legtöbb pénzt idén

leszklareN | 19/06/18 13:15
Cikk mentése

A bolgárok a Liquid és az ENCE csapatainál is több pénzt játszottak össze maguknak.

Hirdetés

Vasárnap látott napvilágot Haci Twitter fiókján egy olyan 10-es lista, ahol az alapján rangsorolták a csapatokat, hogy ki mennyi nyereményt zsebelt 2019-ben az egyes versenyekből.

Természetesen a listát az Astralis vezeti, akik 762 ezer dollárt CS-ztek össze maguknak, hiszen ők nyerték meg az idei első Major versenyt Lengyelországban, továbbá az ECS hetedik szezonjának első heti online szakaszán is ők végeztek az élen, illetve a Brazíliában megrendezett BLAST Pro Series tornájának trófeáját is ők emelhették a magasba.

Mögöttük azonban meglepő módon nem az ENCE vagy a Liquid neve tűnik fel, hanem a Windigo csapata, akik 587 ezer dollárt zsebeltek be idén. Ennek nagy részét a még márciusban megnyert WESG 2018 World Finals győzelme teszi ki, hiszen ott fél millió dollár ütötte a bolgárok markát. A listából hiányzik, de érdekességként érdemes megemlíteni, hogy az AGO idén 200 ezret zsebelt már be, ezzel megelőzik a fnatic-ot, pedig csak egy második helyet értek el a WESG-en. Emellett 75 ezer dollárt nyertek most vasárnap a bolgárok, hiszen ők nyerték meg a lisszaboni Moche XL Esports 2019 állomását, továbbá United Masters League döntőin szerzett második helyért 25 ezer dollárt kaptak a Windigo játékosai. A fennmaradó összeget pedig a DreamHack Dallas és Tours versenyein begyűjtött helyezések adják ki, illetve az ESL Pro League Season IX versenyén elért 13-16-ik helyezés.

Windigo után jön a korábban is már említett két csapat, a Liquid és az ENCE, aki között "csupán" 20 ezer dollár a különbség. Őket követi a Vitality és a Natus Vincere, mögöttük található a FaZe és a fnatic, akik között már 100 ezer dollár a különbség. Érdekesség még, hogy a két brazil csapat, a FURIA és a Made in Brazil idáig ugyanannyit zsebelt be. A sort végül az NRG és a Ninjas in Pyjamas zárja.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?