Cyberpunk 2077: nem vezethetünk majd repülő autókat

Cyberpunk 2077: nem vezethetünk majd repülő autókat

Itt nem Roach lesz az, aki után fütyörészhetünk majd.

A CD Projekt Red hű marad a hagyományokhoz, mivel a Cyberpunk 2077-ben is jelen lesz az egy gombos funkció, ami azonnal odahívja V számára a "paripát". A Witcher 3-ban Geralt Roachot tudta maga mellé "fütyülni" a legfurcsább helyzetekben is, V-nek "csak" a járművek maradnak, amik hiába futurisztikusak külsőre és a jövő technológiájával rendelkeznek a motorháztető alatt, repülni nem tudnak majd

Pawel Sasko, a küldetésekért felelős vezető designer elárulta, hogy a járműveket mesterséges intelligenciával szerelték fel, így ha hívjuk a fuvart, akkor láthatjuk, ahogy a távolból odahajt elénk. Hasonló lesz, mint a Batman Arkham játékokban, ahol a Batmobile kanyarodott elénk egy megfelelő gombnyomás után. Megtudtuk Saskotól azt is, hogy nem csak az autónk, de a motorunk is hasonló önvezető képességgel bír majd, sőt ezeket a járgányokat akár gyűjthetjük is majd és a garázsunkban tárolhatjuk, mint a GTA-ban. Szerencsére nem kell megjegyezni, hogy hova is parkoltuk le a verdákat, ami néha elég frusztráló volt más open world játékoknál. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hány autót tudunk majd tárolni a garázsban, vagy mennyi különböző változat lesz majd az utcákon. Sasko csak annyit árult el, hogy "elég sok". A repülő autók, hajók és más különlegesebb járművek jelen lesznek majd Night City-ben, azonban a sztori során V, csak a hagyományos autókhoz és motorokhoz "kapott vezetői engedélyt".

Ti várjátok már a Cyberpunk 2077-et?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Ez volt minden idők egyik legnagyobb égése: így bukott le a Fallout 76 Collector’s Edition

Ha egy játék nem úgy sikerül, ahogyan azt elvárná egy rajongó, akkor jogos lehet a kritikája. Ez történt sokakkal is a Fallout 76 esetében is 2018-ban, ám összességében nem is ez verte ki a biztosítékot, hanem a 300 dolláros Collector’s Edition-hoz kapcsolódó 'baki' tette fel az i-re a pontot.Most kiderült, hogy még a Bethesda vezetősége is felháborodott a vászontáska miatt, ami olcsónak és igénytelennek bizonyult.

Közvetítések