Ex-HoP és Nice Gaming játékosokból alakult meg a GAMERZONE új csapata

Ex-HoP és Nice Gaming játékosokból alakult meg a GAMERZONE új csapata

Lerántotta a leplet új csapatáról a GAMERZONE.

Ma reggel 9 óra előtt pár perccel a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságon is szereplő GAMERZONE bemutatta az új CS:GO csapatát, melyet egykori Nice Gaming és HoP eSports játékosok egyvelege tesz ki.

A Huszti " gbk " Gábor által irányított csapattól, melyet közel egy éven át irányított tehát búcsút vett a szervezet, helyette pedig –saját elmondásuk szerint– MNEB sztárokkal erősítettek be, hiszen az öt játékosból négy ott volt az első szezonban, koryGod Is With Us játékosaként, a hussaR-torzsi duó akkor a HoP eSports mezét viselte, míg arbie –aki korábban már viselte a GAMERZONE mezét– seb1 által irányított N6 csapat tagja volt. A felsorolt csapatokból a GIWU a csoportkör folyamán a negyedik, a Nice Gaming az ötödik helyen végzett, de ne felejtsük el, hogy az akkori N6 szépen felküzdötte magát egészen a Salamander csapatáig, hiszen csak ők tudták megverni őket a rájátszásban. Továbbá Markk neve sem lehet ismeretlen azoknak, akik követik a magyar mezőnyt, ő még a HyperioN e-Sports csapatában játszott együtt hussaR-ral és torzsi-val.

A GAMERZONE vezetősége azzal indokolta régi csapatával történő szakítását, hogy a szervezet által kitűzött célok sajnos nem fedték egymást a korábbi játékosok egyéni céljaival, így úgy döntöttek, hogy megválnak egymástól. Az új felállás tehát komoly nevekből áll, érdemes lesz rájuk odafigyelni a jövőben.

Huszár "hussaR" Bence
Torzsás "torzsi" Ádám
Holecz "arbie" Kornél
Herpan "markk" Mark
Szedlár "kory" Kornél

Sok sikert kívánunk, és reméljük minél hamarabb érkeznek a szebbnél szebb eredmények!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések