"Együtt marad a család."
Az Astralis kétszeres legyőzésével szinte egycsapásra került a nemzetközi CS:GO középpontjába a FURIA csapata pár héttel ezelőtt. A srácokat azonban már láthattuk a legjobbak ellen küzdeni az év elején is, hiszen ott voltak az IEM Katowice Majorön is, igaz ott nem sikerült nagy eredményt elérniük.
A DreamHack Masters Dallas és az ECS 7 döntőjében azonban szárnyra kapott a csapat, jelenleg pedig a legerősebb brazil csapatként tartják őket számon, hiszen HLTV-n már megelőzték az MIBR ötösét, sőt, FalleN-ék valószínűleg még lejjebb fognak csúszni, hiszen a napokban az EPL 9 döntője sem sikerült túl jól számukra. A FURIA viszont elégedett lehet a jelenlegi helyzetével, ezt támasztja alá az is, hogy mind az öt játékosuk egy meglehetősen hosszú, 5 évre szóló szerződést írtak alá a csapattal.
???????? We are delighted to announce that we renewed the CSGO team's contract for another 5 years. We received many offers in the last months, but we resist them all with much effort.
— FURIA Esports (@furiagg) 2019. június 21.
The family remains together.
Ha minden jól megy tehát a jelenlegi FURIA ötösét még sokáig láthatjuk majd játszani. Ugyanakkor koránt sem biztos, hogy sokáig tartani tudják a jelenlegi világranglista helyezésüket, legalábbis FalleN szerint, aki azt mondta, hogy nagyon egyhangú a FURIA játéka, most, hogy bekerültek a legjobbak közé, mindenki nagyon hamar le fogja demózni őket.
Aktuális nyereményjátékaink:
- Vidd haza a Logitech G502 Proteus Spectrum egeret!
- Legyen Tiéd a 20.000Ft értékű RP csomag!
- Nyerd meg a BeQuiet Pure Base 600 számítógép házat!
- Tedd próbára szerencséd, egy Samsung EVO 860 500GB SSD-ért!