Remélem tönkreteszik az AUG-ot - NiKo interjú

EPL után nyilatkozott NiKo a FaZe problémáiról, és az ő személyes ellenszenvéről az AUG használókról.

Az ESL Pro League rájátszásának első körében búcsúzott a FaZe, ami után interjút készített a HLTV a Nikola "NiKo" Kovač-csal, aki beszélt a csapaton belüli problémákról, illetve arról, hogy miként akarják megoldani azokat. Újfent kifejezte nem tetszését az AUG-gal, sőt még azokkal a játékosokkal szemben is, akik előszeretettel használják a fegyvert.

Elbuktatok a mousesports majd később a G2 ellen is Bo3-ban.

Nyilánvalóan nem jó érzés kikapni tőlük, főleg azokkal az elképzelésekkel, amikkel mi érkeztünk. Jól felkészültünk és miután nyertünk a TYLOO ellen, azt éreztük, hogy a csapathangulat is rendben van. Úgy éreztem, hogy sokáig el fogunk jutni ezen a versenyen.

Mivel már biztosítottuk a rájátszást, ezért a mousesports elleni vereség nem érintett meg minket annyira, mint ahogy az emberek gondolják. Főleg azért sem, mert a Vertigo választásunkkal szerencsejátékot játszottunk. Karrigannek nyilván sokat jelentett, mert őt elküldtük a csapattól.

A G2 elleni vereség viszont elfogadhatatlan. Ők egyre jobbak és jobbak lettek, mi pedig a legrosszabb formánkat mutattuk ellenük, mióta NEO csapatban van, sőt azóta, hogy AdreN csatlakozott. Nem tudom, hogy ezt mi okozta, de nem voltunk önmagunk. Igazán csalódottak vagyunk emiatt.

rain és NiKo, forrás: hltv.org

Úgy tűnik, még keresitek a saját játékotokat. Milyen érzés NEO-val játszani egy csapatban?

Ahogy említetted, még nem találtuk meg azt a játékot, amit játszani akarunk, amiben mindenki kényelmesen érzi magát. Amikor gyakoroltunk még úgy tűnt, hogy megtaláltuk, de a mousesports és a G2 elleni vereségek rádöbbentettek minket, hogy nem. Nem igazán tudom, hogy mi lehet ennek az oka.

Tehát, már tudjátok, hogy mit akartok elérni. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy elérjétek?

A legfontosabb, hogy növeljük azoknak a pályáknak a számát, amiken kényelmesen érezzük magunkat. Jelenleg egyetlen ilyen van, és az a Dust2. Van néhány, amint elég jól játszunk, de sok máson nem vagyunk eléggé felkészültek. Mindig erőltetjük a Dust2-t, mert az a legjobb pályánk, még a G2 ellen is, akiknek szintén a legkomfortosabb választásuk. Utólag belegondolva nem volt jó döntés, pláne egy Train vereség után.

Jelenleg a legnagyobb problémánk ez, mert nem tudunk a játék előtt önbizalmat szerezni. A másik fontos dolog, hogy előnyből ne bukjunk köröket. Már Dallas-ban is emiatt estünk ki.

forrás: hltv.org

ESL One Köln a következő nagy verseny a naptárban. Mennyire fontos ez számotokra?

Nyilvánvalóan a legfontosabb esemény a Katowice Major után. Mindent bele fogunk adni! Még nem számítunk arra, hogy meg tudjuk nyerni, csak azt remélem, hogy jobb CS-t tudunk játszani mint most, vagy mint Dallas-ban. Remélem, hogy tudunk némi kárt tenni a világ legjobb csapataiban, mint a Liquid, az Astralis, az ENCE, és a Vitality. Még keressük a játékunkat, növeljük a map pool-t, és reménykedünk, hogy meg tudjuk verni ezeket a csapatokat.

Nemrég kezdtél el játszani az AUG-gal, aztán le is nerfelték...

Azóta játszok vele mióta hazaértünk Dallasból, szóval azért nem az EPL-en próbáltam ki, de azért vicces. Örülök, hogy gyengítették, bár még nem tudom, hogy mennyire, nem próbáltam az új verziót. Abban bízom, hogy ha nem gyengítették le eléggé, akkor megpróbálják majd annyira, hogy végül tönkre tegyék az AUG-ot. Komolyan mondom, hogy nem nagy tudás azzal a fegyverrel jól lőni, és rossz nézni, ahogy játszanak vele az emberek.  

Aktuális nyereményjátékaink:

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!