Az ESL One New York-kal érkezhet meg az új Cache

FMPONE újabb és valószínűleg utolsó teasere további átalakításokat rejt.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt jelentette be FMPONE, hogy teljesen elkészült Cache-sel. Akkor már találgattunk, hogy vajon a Majorig be is kerül-e az aktív kompetitív pályák közé. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem, a csapatoknak még mindig Vertigoval kell megküzdenie a világ legrangosabb CS:GO versenyen. A mai napon ugyanis FMPONE egy újabb teaser képet rakott ki, ahol még további három területet jelölt meg azzal, hogy nem állnak készen. Ez csak azért érdekes, mert az egy hónappal ezelőtti tweetjében már késznek nevezhettük a pályát, de ezek szerint a készítő addig nem nyugszik, amíg tökéletes nem lesz a pálya.

A képen és az alatta lévő tweetben egy almát is láthatunk, ami leginkább egy dologra emlékeztet minket: New Yorkra! A nagy almába szeptember 26-án látogatnak el a csapatok, ahova eddig az ENCE-t, az Astralist és a Liquidet hívták meg.  Persze hivatalos megerősítést még mindig nem kaptunk se a Valve-tól, se FMPONE-tól, de a New York-i verseny szolid tippnek tűnik. Mi már nagyon várjuk, hogy végre ismét Cache-en láthassunk profi meccseket Vertigo helyett és ezzel valószínűleg a profik is így vannak.

Aktuális nyereményjátékaink:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!