Még tovább zuhant az Astralis, míg a Liquid bebiztosította a helyét - HLTV ranglista

Van aki erősödött, van aki viszont rengeteget bukott az EPL döntőn.

Brutális hét van a hátunk mögött, már ami a CS:GO versenyeket illeti. Az ESL Pro League kilencedik szezonjában szinte kivétel nélkül izgalmas meccseket láthattunk. Brazil rangadó a Luminosity vs MIBR meccsen, alsó ágra került a Liquid, majd nem sokon múlt, hogy ki is essenek a HellRaisers csapatával szemben. Közben pedig olyan csapatok remekeltek, mint a mousesports, az NRG vagy a G2. A döntő pedig egészen fantasztikus volt, hónapok óta nem volt szerencsénk ilyen jó meccshez. Természetesen az eredmények minden csapat HLTV értékelésén dobtak kicsit, vagy éppen még lejjebb taszították őket. Nézzük mik a jelenlegi erőviszonyok.

Top 10

A G2 ellen győzelem és az EPL 9 megnyerése természetesen a maximálisan elérhető pontszámig repítette a Liquid-et, míg az ezüst érmes G2 újra a legjobb 10 közé került. igazán nagy mozgolódás azonban nem volt, az NRG javított rengeteget és elfoglalták a top 5 alját, míg a fnatic majdnem kiesett a Top 10-ből, mivel az EPL alatt szinte labdába sem tudtak rúgni. Érdemes viszont megnéznünk, hogy a Liquid hatalmas előnnyel ül most a trónon, míg az Astralis nagyon közel áll ahhoz, hogy a Top 5-ből is kicsússzon.

Top 20

A Heroic rengeteg nyert a múltheti meccseik után, ahogy a Montpellierben elődöntőző mousesports is egyre közelebb csúszik a legjobb tízhez. A Na'Vi viszont nincs túl jó helyzetben. ki sem jutottak az EPL döntőre, így természetesen, hogy szépen lassan elhaladnak mellette a többiek, de egy hónapja még egy Top 5-ös csapatként beszélhettünk az ukrán csapatról, ma pedig már az erős középmezőnyben vannak. Jövőhéten kezdődik az ESL One: Köln, remek alkalom lesz, hogy javítsanak az eredményeiken.

Top 30

A Top 30 végén pedig jóformán mindenki lefelé csúszik, vészesen közel került a kieséshez a BIG, a HellRaisers és az Aristocracy is. Ellenben a Cloud9 felugrott a 26. helyre, ami számomra kicsit érthetetlen. A HellRaisers például 9-12. helyen zárt az EPL döntőben, győzni tudtak a Luminosity ellen, majd megszorongatták a Liquidet is, mégis lejjebb kerültek a ranglistán. Ellenben a Cloud9 borzasztó eredményeket zárt az amerikai Minoron és sokkal nagyobb vereségeket szenvedett Franciaországban. Izgalmas nyár áll előttünk, hiszen az ESL és BLAST Pro Series versenyeken túl kezdődnek majd a Minorok is, ami még jobban megkavarhatja majd a csapatokat. 

Aktuális nyereményjátékaink:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!