Júniusban többen játszottak a CS:GO-val, mint a PUBG-vel

Júniusban többen játszottak a CS:GO-val, mint a PUBG-vel

2017 augusztusa óta ez volt az első ilyen hónap.

2017 március 23-án jelent meg hivatalosan a PlayerUnknown's Battlegrounds. Kevesebb mint fél év alatt hihetetlen népszerűségnek örvendett és volt, hogy másfél millió átlagjátékossal üzemelt. Sajnos az évek során kicsit rosszul kezelték a játékot és más Battle Royale-ok is megjelentek a piacon, ezért a játékosszám szépen lassan, de folyamatosan csökkenni kezdett. Mindeközben a CS:GO is kapott egy Battle Royale módot és még ingyenessé is vált, így a játékosok megszaporodtak. Mindez tavaly télen történt, de így is kellett több mint fél év ahhoz, hogy kimondhassuk: többen játszottak átlagban a CS:GO-val júniusban, mint a PUBG-vel.Az abszolút első helyen a Dota 2 trónol, ami ugyancsak egy ingyenes új játékmódnak köszönhető a TI mellett. A Drodo által készített Dota Auto Chess körülbelül 100 ezer plusz átlagjátékost hozott, akik azóta már nagyjából elszállingóztak a Valve által készített Underlords és a Riot által kreált TFT játékokhoz. Júniusban 2017 óta először a CS:GO lett a második, összesen 25 ezer átlagjátékost szereztek pluszban, miközben a PUBG nagyjából 23 ezret vesztett. Természetesen a PUBG még mindig nem haldoklik, a Valve pedig nem is örülhetne jobban, hogy ennyi népszerű játékot vehetnek meg Steamen a játékosok, de majd két éves uralkodás után ismét, a CS:GO a Steam-es FPS-ek királya. Mindez nagyban köszönhető a Valve üzletpolitikájának és annak, hogy mertek változtatni.

Ettől függetlenül a Summer Sale miatt, akár már a júliusban visszaelőzhet a PUBG, hisz jelenleg féláron szerezhetjük meg a PUBG-t 15 dollárért.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!