Könnyek közt mondott köszönetet és mesélt jövőjéről a svéd legenda

Könnyek közt mondott köszönetet és mesélt jövőjéről a svéd legenda

Az év egyik legemlékezetesebb pillanatát láthattuk tegnap.

Elérkeztünk az ESL One: Köln elődöntőihez, ahová a Liquid és az Astralis mellé tegnap becsatlakozott még a Vitality és a Na'Vi. Utóbbi csapatnak a NiP ötösén kellett átgázolnia és bár nem sikerült különösebben megszorongatni ellenfelüket a svédeknek, mégis a NiP, pontosabban GeT_RiGhT szolgáltatta az este fénypontját.

Hetek óta hallani arról, hogy a svéd legenda nem sokáig játszik már a NiP színeiben, akár vissza is vonulhat. Csak még inkább ezt látszik erősíteni az, hogy Golden már minden bizonnyal a NiP új irányítójának gyakorol majd a Majorön, maga GeT_RiGhT pedig könnyek között, alig találva a szavakat búcsúzott a kölni közönségtől tegnap. Mindenkinek megköszönte a sok évnyi támogatást, mégis, leginkább mi tartozunk neki köszönettel.

Myran, Gabbe, GeT_RiGhT, ekr és Hajjen 2006-ban

13 éve láthatjuk őt már a profi CS-ben, persze legtöbbeteknek csak a NiP-es korszak jut eszébe róla. Gyakorlatilag együtt nőtt fel az e-sporttal, rengeteg emlékezetes pillanatot köszönhetünk neki, a 2014-es Major győzelem pedig csak hab a tortán. Köszönjük GeT_RiGhT és reméljük, hogy a berlini Major után is láthatunk még játszani, ha már nem is a NiP színeiben!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések