Amikor azt hiszed, hogy nyertél, aztán kiderül, hogy mégsem

Amikor azt hiszed, hogy nyertél, aztán kiderül, hogy mégsem

Ezért nem szabad előre inni a medve bőrére. Őrült meccset játszott Purple és Rase!

Lezárult az utolsó hete is a Grandmasters csoportköreinek, ami hamarosan a rájátszással folytatódik tovább. Egészen a nyolcadik hétig kellett várni arra, hogy a legőrültebb mérkőzés láthassuk a Specialist formátumban megrendezett versenyen. Rase és Purple nem csak egymást, de a castereket és a nézőket is tévútra vezette, amikor eljutottak az első meccs végjátékába. Egy őrült Warrior mirror utolsó mozzanatait mutatjuk nektek!

Rase-nek már nem volt menekvése a halálos fatigue sebzés elől és már mindenki elkönyvelte Purple győzelmét, beleértve a kanadai profit is, de ekkor jött a csavar. Mivel elértek a játékosok a 45. körhöz a játék automatikusan döntetlennel végződött, így mindkét fél arcra felrobbant és 1-1-ről folytatódhatott a párharc. A Control Warrior mirrorok hátránya pont ez, hogy semmi sem garantálja azt, hogy a körlimit előtt befejeződik a mérkőzés, mivel Archivist Elysiana és a rengeteg Armor kombója túlságosan is elnyújtja a meccseket. A döntetlen után jöhetett a mindent eldöntő második meccs, amit végül Purple nyert meg Rase disconnectje miatt, így 2-1-re behúzta az összecsapást.

A Specialist formátum nézői és versenyzői szemszögből is hatalmas bukásnak tekinthető, ezt mi sem mutatja jobban, hogy a hivatalos angol nyelvű csatornán 12-14 ezren nézik a közvetítéseket, amin a hetedik héten mindössze négy Class váltakozott. A folyamatos ligarendszerben azért egy idő után ráun mindenki a Warrior mirrorokra, a Rogue vs Mage meccsekre, hiába ülnek a virtuális asztal két oldalán a világ legjobb mesekártyásai.

A Grandmasters a playoff-fal folytatódik hamarosan, nézzük is meg kik jutottak el a kieséses szakaszba:

Amerikai régió: Fr0zen, Eddie, PNC, Dog, Monstanto, Purple

Ázsiai és óceániai régió: Alutemu, Surrender, Staz, Shaxy, DawN, Tyler

Európai régió: Fenomeno, Kolento, Bunnyhoppor, Hunterace, Seiko, Orange

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!