Pillantsunk keletre - Ki a legerősebb dzsungeles az LCK-ban 2019 nyarán?

Pillantsunk keletre - Ki a legerősebb dzsungeles az LCK-ban 2019 nyarán?

League of Legends - Öreg motorosok a középmezőnyben, fiatal tehetségek az élen.

/A lista egy személyes véleményt takar, melyet a bajnokság követése után levont tapasztalatok, statisztikai adatok, ill. más szakértők nézőpontja alapján raktunk össze./

A nyári szezon feléhez érve tettünk egy tiszteletkört az LCK csapatok háza táján, és megnéztük, hogy az ottani dzsungelesek közül kik a legerősebbek jelenleg, kik azok, akiknek potenciális esélye van kijutni a világbajnokságra is.

10. Malrang (Jin Air Green Wings)

A 19 éves jungler a 2017-es évtől profi. Ez idő alatt megfordult az Ever8 Winners csapatánál, volt egy pár hónapos törökországi kiruccanása (a Royal Bandits-nél csapattársa volt a jelenleg TSM-nél vitézkedő Broken Blade és együtt egy döntőt összehoztak) és még Winners-nél is szerepelt, míg végül a jelenlegi állomáshelyén kikötött tavaly novemberben. Hősök: Lee sin, Jarvan, Gragas.

Egyértelműen a mezőny leggyengébbje a Jin Air. Nehéz helyzetben van, de tőle is több kell mind a csapat sikeresebb szerepléséhez, mind a listán való magasabb helyezéshez.

 9. Moojin (Hanwha Life)

A már USA-ban is nagykorúnak számító játékos (tehát nemrég múlt 21), még középső ösvényesként kezdte 2016 elején a Dark Wolves-nál (másodosztályúak voltak akkor), de elég hamar a jelenlegi pozíciójára került. Pár hónap után otthagyta a Wolves-t és 1 évet kihagyott. 2017-től Red Bulls-nál próbált új lökést adni a karrierjének, de nem sikerült bejutniuk az EU LCS-be, így a csapat is megszűnt. 2018 januárjában ismét "farkasokhoz" igazolt, de ezúttal ez egy LMS-es csapat volt, a világhírű Flash Wolves. Itt kétszer nyert LMS bajnoki címet (2018 tavasz és nyár), mellette MSI-on elődöntősök voltak, a 2018-as Worlds-ön viszont nem sikerült kijutniuk a csoportból. 2018 végén hazatért a Hanwha Life-hoz. Tavasszal kevés szerepet kapott, többek közt azért, mert zaklatási ügybe keveredett (halálosan megfenyegette az egyik női rajongóját privát üzenetben). Nyárra viszont a kezdő ötösben találta magát, de ez az állapot tiszavirág életűnek bizonyult, ugyanis bonO ismét előtérbe került. Hősök: Trundle, Kha'Zix, Skarner.

Tehetséges játékos, potenciálja meglenne, hogy ebben a ligában a posztján Top5 játékos legyen, de komoly személyiségbeli problémái vannak (amik a teljesítményére is kihatnak). Még egy ilyen kisiklás, és a karrierjének is búcsút inthet.

8. Score (KT Rolster)

Ő az egyik rangidős, a 27. életévében van. Régi motoros, aki 2012-ben kezdte az azóta már megszűnt StarTale-nél, de ő itt még mint top / adc szerepelt. '12 októberében hívta meg a KT, és innen indult el a történet, ami a mai napig tart. Első pár évében itt is lövészként számoltak vele, majd 2014 utolsó hónapjában elfoglalta jelenlegi pozícióját. Egyszeres LCK-bajnok (2018 nyár), vb-n kétszer szerepelt, mindkétszer nyolcaddöntőig jutott (2015, 2018). Leggyakrabban választott hősei: Gragas, Elise, Rek'sai.

Leginkább köztiszteletnek örvendő off-laner és az egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő is volt az évek során. Kontrollálta a harcokat, térképet, mindenhol ott volt. Sajnálatos módon idén bekövetkezett nála a hanyatlás, már nem a régi szinten teljesít. Nem véletlen, hogy cseréje UmTi egyre több szerepet kap.

7. Peanut (Gen.G)

A januárban 21 éves erdész már majdnem minden nagyobb koreai szervezetben megfordult. Története 2014 végén / 2015 elején kezdődött a Najin e-mFire csapatával, majd innen első szupercsapatához írt alá, a ROX Tigers-hez (igen, az a legendás 2016-os Tigers). A 2017-es évet az SKT-nál töltötte, majd innen is tovább állt és '18-ban a Kingzone DragonX-et erősítette, 2019-től pedig Ambition örökségét veszi át a Gen.G-ben. Eddigi pályafutása alatt háromszoros LCK győztes (2016 nyár, 2017 tavasz, 2018 tavasz), MSI győztes (2017) és döntős (2018), világbajnoki döntős (2017) és elődöntős (2016). A 2017-es MSI MVP-je. Leggyakrabban pickelt hősei: Lee sin, Elise, Graves, de Nidalee és Olaf játékáról is híres.

Rajongásom iránta nem tudom, de nem is akarom rejtegetni. Fenomenális játékos. 2016 végén / 2017 elején nemcsak, hogy ő volt a numero uno jungler, de véleményem szerint akkor ő volt a legjobb, poszttól függetlenül. Vele is az a gond, hogy utóbbi másfél évben rettentően inkonzisztens. Mennyből a pokolba és vice versa. A Gen.G-ben megint a rosszabbik formáját mutatja, de megvillanásai itt is vannak. Sajnos a lövészen (Ruler) kívül a többiek harmatgyengék, meg is látszik a teljesítményükön.

6. Canyon (DAMWON Gaming)

A mezőny legfiatalabbja (18 éves). 2018 szeptemberében megkapta az esélyt az eddig egyetlen profi csapatától. Hasonló utat járt be, mint az előbb kitárgyalt Dread. Mindenki Punch-ot várta, mint első számú kóborló az ösvények között, de Canyon berobbant és eldöntötte a kérdést nagyon hamar. Karrierje során leggyakrabban használt karakterek:  Lee sin, Kha'Zix, Rek'Sai.

Sokoldalú játékos, hősbázisa is hatalmas és emellett az egyik legígéretesebb fiatal az LCK-ben. Idővel jóval magasabbra is kerülhet ezen a listán.

5. Dread (Afreeca Freecs)

A pár napja 19 éves játékos 2017-től számítva több alacsonyabb szintű csapatnál megfordult (Gangwon, REVERSE Gaming), de a nagy esélyt tavaly novemberben kapta, mikor aláírt az Afreeca-hoz. Mindenki csereként gondolt rá, de nem úgy edzője, ugyanis már első splitje alatt kiszorította Spiritet a kezdőből és azóta is élvezi a vezetők támogatását. Hősök: Lee sin, Sejuani, Kha'Zix.

Tavasszal csak Kiin emberfeletti teljesítményének hála sikerült elkerülniük az utolsó 2 helyet és ha 2-3 héttel előbb írom ezt a listát, akkor Dread se lenne előrébb a 8-9. helynél. A nyári szakaszra viszont akkorát fejlődött, oly hatalmas eddig a játékra a ráhatása (MVP pontversenyben is jelenleg második), hogy megelőlegezem neki ezt az előkelő pozíciót. Remélem, nem cáfol rám.

4. Onfleek (SANDOX Gaming)

Decemberben ünnepli majd a 22-t. Ennek ellenére rövid karrierre tekinthet vissza. Minden nem egész egy éve kezdődött, mikor a Team BattleComics-hoz került 2018 júliusában. Végigverték a helyi másodligát, így a 2019-es évet már a nagyok közt kezdhették. Csapatát még a tavaszi szezon előtt felvásárolták és azóta SANDOX Gaming néven szerepelnek. Gyakori választásai: Lee sin, Olaf, Camille.

Kulcsszerepe volt annak, hogy a SANDOX már első szezonjukban stabil rájátszás csapatnak bizonyult, ha így fejlődik a teljesítménye, akkor még a vb-re is kicipelheti a társait.

3. Clid (SK Telecom T1)

Pár napja már ő is dupla X, ami a kort illeti. Vendégmunkásként kezdte anno 2016-ban Kínában. Newbee Young, QC Reaper, JD Gaming... minden egyes alkalommal a csapat megszűnt és a rostert egy másik szervezet felkarolta. 2018 őszén az SKT hazahívó szavára nem tudott nemet mondani és milyen jól tette. A 2019 spring splitet behúzták, majd az MSI-on az elődöntőig masíroztak. Jellegzetes hősök: Lee sin, Jarvan, Gragas.

Pályafutása elején az inkonzisztencia mintaszobra volt, de mára sokat javult, alig látunk tőle üresjáratot, bár a nyári szezont elég rozsdásan kezdte. Remekül beilleszkedett a koreai szupercsapatba, sőt még onnan is sikerül kitűnnie. Lee sin játékáról már legendák keringenek a neten.

2. Cuzz (Kingzone DragonX)

Októberben tölti be a 20-at. Története 2016 novemberében kezdődött, ekkor kapott ajánlatot a Longzhu Gaming csapatától. 2017 nyarán már régiója bajnoki címét ünnepelhette, de a Worlds-ön esélyesként csak a negyeddöntőig jutottak. Ekkor Peanut érkezett a szervezethez és emiatt az egész 2018-as évet másodhegedűs szereplőként volt kénytelen tölteni. Időközben a Kingzone-ná változott alakulattal csereként nyert még egy LCK-t (2018 tavasz) és az MSI-on is döntősök voltak. 2018 végén jó páran távoztak, ő ismét esélyt kapott a bizonyításra kezdőként, és egyelőre meghálálta a bizalmat. Leggyakrabban választott hősei: Gragas, Kha'Zix, Sejuani, de nevezetes, mint Rek'Sai és Nidalee mestere. 

Ő a legjobb példa, hogy érdemes a háttérbe szorítottaknak is újra bizalmat szavazni. Elit számokat hoz, játéka pedig ránézésre is jobb, mint valaha. Hősbázisa is neki a legnagyobb jelenleg, nem kevesebb mint 12 karaktert irányított már az idézők szurdokában június eleje óta profi meccsen. 

1. Tarzan (Griffin)

A nyári szezon rájátszásakor lesz 20 éves. 2017 márciusától a Griffin tagja. 2-szeres LCK döntős (2018 nyár, 2019 tavasz), de az utolsó akadálynál eddig mindig elbukott a csapatával. Profi karrierje során leggyakrabban használt karakterek: Sejuani, Olaf, Gragas.

SoloQ-ban megállíthatatlan, ami még lenyűgözőbb, hogy a dominanciája a koreai ligában is megvan. Borzasztóan jó a mechanikája, jól lát a pályán és nagyon agresszív. Nem hiába hüledezik minden szakértő a játéka láttán, vagy csak a neve hallatán. Jelenleg ő a legjobb, nem kérdés.

Ti mit gondoltok az erőviszonyokról? Egyetértetek a listával?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Borítókép: The Point Hockey

Képek forrása: InvenGlobal

Kövess Minket!