Miért szeretünk a Hearthstone-nal játszani?

Miért szeretünk a Hearthstone-nal játszani?

A Hearthstone egy rendkívül szórakoztató és kissé addiktív játék, de mégis miért szeretjük ennyire?

A Hearthstone 2014 március 11-én indult világhódító útjára, és eleinte még a Blizzard fejlesztői sem gondolták volna, hogy ennyire népszerűvé válhat a program. Kétségtelen, hogy a Hearthstone egy igazán szórakoztató program, ami ugyan egy kissé addiktív, de talán épp abban rejlik a varázsa, hogy a lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen, és gyakorlatilag bárkit meglephet egy-egy korábban fel nem fedezett játékmechanika.

A gyűjtögetés varázsa

A Hearthstone játszható lapkészlete közelít a háromezerhez, és ezenkívül még számos olyan lap található a játékban, ami csak Adventure vagy Tavern Brawl keretein belül elérhető. Természetesen sokan vannak, akiknek célja az összes megszerzése, sőt olyanok is vannak, akik kifejezetten a lapok arany verzióit gyűjtik, és mivel évente három új kiegészítőt ad ki a Blizzard, amik mindegyike 135 lapot tartalmaz, így a kihívás adott.

Problémamegoldás 

Szinte minden mérkőzés új kihívások elé állít, és a teljesség igénye nélkül figyelned kell a pást feletti kontroll megtartására, a végzetes csapás bevitelére vagy épp a túlélésre, -ezekre gyúrt rá legutóbb a Boomsday Project Puzzle Lab játékmódja is. Nincs is annál szebb, mint amikor egy bravúros kombinációval lehetetlen helyzetből fordítasz.

Az RNG mindenek atyja

A másik oldalról megközelítve persze a random faktor is közbeszólhat olykor, ami megannyi vicces és egyben bosszantó pillanathoz vezethet. Elég csak a 2016-os világbajnokság Babbling Bookjára vagy Yogg-Saron hihetetlen RNG fiestájára gondolni. Az új kiegészítővel érkező Puzzle Box épp utóbbi emlékét hívja majd elő.

A casual és pro szcéna találkozása

Végül pedig jöjjön a tény, miszerint mindenki megtalálhatja magának azt a játékmódot, ami szórakoztatja, vagy épp azt, ami kellő kihívást nyújt számára. Az egyszeri játékosok bizonyára jól szórakoznak a kocsmai bunyókkal és az egyszemélyes játékmódokkal is, a ladder és az aréna a komolyabb kihívások kedvelőinek jöhet be, ha pedig igazán számottevő megmérettetésre és nyereményekre vágyik valaki, akkor az e-sport vonal felé kacsingathat. 

A végére pedig már csak egy kérdés maradt, mégpedig az, hogy te miért szereted a Hearthstone-t?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!