Így érdemes játszani Anniet, a sötét gyermeket

Így érdemes játszani Anniet, a sötét gyermeket

Az alábbi cikkben Annieről lesz szó, hogy hogyan is érdemes játszani, milyen rúnát használjunk rá, továbbá szót ejtünk a tárgyak építéséről.

Annie, a sötét gyermek egy a játékban megjelent első hősök közül, és ő volt az első tűz tematikájú hős, majd őt később Brand követte. Annie volt az első, akinek 12 kinézete volt, a klasszikust is beleszámolva, azóta Ezreal és Miss Fortune előzte meg csak a kislányt. Annie és Tibbers nevüket onnan kapták, hogy a Riot Games egyik dolgozójának barátnője Annie, míg mackója Tibbers volt.

HOGYAN JÁTSSZUK?

  • Képességek közül elsősorban érdemes a Q-t maxolni, majd utána áttérni a W-re, folytatni az E-vel és természetesen ahol csak lehetséges, pontot osztani a végső képességünkre is.
  • Idézői varázslatok közül az esetek többségében Flash és Teleport a javasolt, ellenben néha belefér az Ignite is a Flash mellett.
  • Kezdő tárgynak egy Corrupting Potiont érdemes vinni, vagy pedig a jó öreg Doran's Ring és 2 poti kombinációját.
  • További tárgyak: Első tárgynak érdemes Hextech Protobelt-01-el kezdeni, vagy Luden's Echot építeni. Ez gyakran függ a saját játékstílusodtól, továbbá az ellenféltől is egyaránt. Cipők közül természetesen a Sorcerer's Shoes az ajánlott, azon kívül pedig elfér még nála egy Rabadon's Deathcap, egy Void Staff és Anniere sokan szeretik még a Spellbindert is választani.

321

RÚNÁK

Rúnák tekintetében a fő rúnaág az mindenképpen a Domination legyen, azon belül elég közkedvelt a Predator. Azon belül egy Taste of Blood, egy Ghost Poro vagy egy Eyeball Collection és egy Ingenious Hunter. Ezzel nem csak gyógyítja magát amikor egy ellenséget megsebez, de további erőt gyűjthet mind a Poroval, mind az Eyeball segítségével, az Ingenious Hunter pedig segít az aktív tárgyak töltési idejét csökkenteni, ez főképp a Predatoros cipőnél és a Spellbindernél hasznos.33A másodlagos rúnaág már változó, főképp függ ellenségtől is, illetve saját játékstílusunk is eléggé befolyásolja azt. A legtöbben Inspirationt választanak neki, azon belül pedig a sütiket és a Hextech Flashtraptiont. A kis statisztikákból pedig két adaptív és egy varázsellenállást biztosító a leghasznosabb gyakran. Ha defenzívebb formát öltünk, Resolve legyen a másodlagos rúnaágon, azon belül pedig egy Bone Plating és Revitalize, mely Annie pajzsát is erősíti, a Bone Plating pedig egy elszenvedett sebzést követően a következő háromnak csökkenti ugyebár a sebzését.556Annie ráadásul nem drága hős, hiszen a maga 450 kék esszenciájával a legolcsóbb hősök közé tartozik, egyszerű vele farmolni, hiszen ha a Q képességével öljük meg a miniont, az visszaadja a felhasznált manát. Ezen kívül 625-ös hatótávolsága lehetővé teszi, hogy távolról alaptámadásokkal piszkáljuk ellenfeleinket. Kicsi a bors, de erős, tartja a mondás, és ez rendkívül igaz Anniere is.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!