A Tyloo játékosa szolidaritást vállalt a hongkongi tüntetőkkel, ezért halálosan megfenyegették

A Tyloo játékosa szolidaritást vállalt a hongkongi tüntetőkkel, ezért halálosan megfenyegették

Az elmúlt hónapok tüntetéshulláma után, elképesztő erőszak söpört végig Hongkong utcáin, amit már freeman sem hagyhatott szó nélkül.

Az elmúlt hónapokban hatalmas tüntetéshullám söpört végig Hongkongon, nemrég ugyanis a parlament úgy döntött, hogy megpróbálnak elfogadtatni egy olyan törvényt, ami lehetőséget adna arra, hogy a Hongkongban elkapott "bűnözőket" kiadhassák Kínának, hogy ott álljanak bíróság elé. Mindez gyakorlatban annyit jelentett volna, hogy a kormány ellenségeit, akár koholt vádakkal is előállíthatták, majd Kínában börtönbe zárhatták volna.

A világ egyik legnépesebb országában igen furcsa helyzet állt elő az 1990-es években, ugyanis Hongkong kiharcolta magának a különleges közigazgatási terület státuszt, aminek köszönhetően saját parlamentjük és közigazgatásuk van, így szinte külön országként működhetnek. Épp ezért nagyon érzékenyek a demokrácia elvesztésére, a törvény hírének hallatán pedig a 7 millió lakosból 2 millióan el is indultak tüntetni azért, hogy ez a törvény ne születhessen meg. Természetesen a rendőrökkel való összecsapások rengeteg sérülést követeltek és összesen öten meg is haltak, ebből négyen öngyilkosok lettek.

Az erőszak 21-én éjjel tetőzött, amikor is a kínai kormány taktikát váltott és a triád gengsztereit küldte rá a tüntetőkre. A fehér pólóba öltözött, fegyverekkel felszerelkezett kínai állampolgárok megvárták, míg a tüntetés elkezd szétszóródni, majd metró és vonatmegállókban kezdték el püfölni a tüntetőket, a riportereket, az újságírókat, vagy éppen azt, aki rosszkor volt rossz helyen. Botokkal és Baseball ütőkkel támadtak meg mindenkit, ami miatt több százan megsérültek, míg egy ember meg is halt. Ő épp az egyik agresszor volt, aki a tüntetőket verte és üldözte, amikor egyszer csak összeesett és szívrohamban életét vesztette. A legbrutálisabb részlet az, hogy a 999-es segélyhívó (a 911 hongkongi megfelelője) egész idő alatt elérhetetlen volt, két csöngés után egész egyszerűen lerakta a telefont a rendőrség és nem voltak hajlandóak segíteni a civileknek. Az erőszak lecsendesülése után fél órával érkeztek meg a rendőrök, aki kedélyesen elbeszélgettek a fehér pólós gengszterekkel, néhányukat pedig még a kínai rendszámmal ellátott kisbuszukhoz is elkísérték. A törvény egyik meghatározó lobbizója pedig örömittasan ment kezet fogni a fehér pólósokkal, ami miatt a tüntetők teljesen szétverték az irodáját.

Itt jön a képbe a Tyloo 19 éves CS:GO profija, freeman, aki hongkongi születésű, így Instagramján szolidaritást vállalt a tüntetőkkel.

"Hatalmas fájdalmat érzek. Remélem az összes fehér pólós és a rendőrök is a pokolra jutnak."

Ez pont elég volt ahhoz, hogy a kínai rajongók teljesen elveszítsék a fejüket és elkezdték mindenféle szitokszóval támadni freemant, aki ezekkel a mondatokkal válaszolt:

"A maffia ártatlan civileket ver agyba-főbe és a rendőrség behunyja a szemét. A szüleim ott élnek, nektek milyen érzés volna, ha egy szerettetek lenne veszélyben? Én csak a dühömet próbálom kifejezni. Már ezt sem szabad? Ha nem, akkor inkább nem is mondok semmit. Könyörgöm, mindenki, próbáljátok meg saját magatok eldönteni, hogy mi történt 21-én."

Ezek a mondatok végképp elszabadították a poklot, a kínai "rajongók" már nem csak szidták, de megfenyegették és Hongkongi szeparatistának nevezték freemant. Elkezdtek bizonyítékokat keresni ezekre a vádakra, majd feljelentették őt a hatóságoknál. Ezt egyébként az egész Tyloo sem úszta meg, ugyanis a menedzser megpróbálta megnyugtatni a kedélyeket, de ez olyannyira nem sikerült, hogy most már az egész Tyloot szeparatistának nevezik és feljelentették őket.

Sötét idők járnak jelenleg Kínában, hisz a kormány már nem riad vissza a diktátorok taktikáitól, a szólásszabadság nem létezik, az ujgur kisebbségnek átnevelő, igazából koncentrációs táborokat építettek, míg a cenzúra soha nem látott magasságokat ért el. Az egész Micimackó sorozatot és a könyveket is kitiltották az országból, mert Micimackó némileg hasonlít a kínai elnökre. Magát a hírt is csak nyomozva lehetett megtalálni, ugyanis a Tencentnek a Redditben is komoly részesedése van, így a Kína ellenes posztokból és kommentekből sok gyorsan törlésre kerül.

Egyelőre nem tudni mi lesz freeman és a Tyloo sorsa, de reméljük minden rendben lesz és nem pár Instagram sztori miatt lehetetlenítik majd el az egész csapatot.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!