Változások a német fronton – smooya visszatérhet az új BiG felállásba

Változások a német fronton – smooya visszatérhet az új BiG felállásba

Az irányító gob b, és a májusban érkező denis sem tagja az új ötösnek.

A világranglista 27-ik helyén található jelenleg az a BIG, mely csapatnak formája jócskán elmarad a korábbitól, az idei második Major versenyen már kapásból nem is fogunk velük találkozni, hiszen a csoportból sem sikerült kijutniuk.

Ráadásul egy német profi CS közösséggel foglalkozó Twitter fiók, név szerint a German CS Leaks tegnap este tudatta a nagyvilággal, hogy a májusi nex-denis cserét követően újabb változások lépnek életbe a német csapat felállásába.

XANTARES-tizian-tabseN trió tehát megmarad, a brit smooya pedig ismét szerepet kap a BIG kezdőjében. A csapat edzője pedig, LEGIJA egy darabig ismét egeret ragad, hiszen nex még továbbra is a pihenőjét tölti, de amint visszatér szünetéből a 27 éves német, LEGIJA visszaül az edzői székbe.

Érdekes változtatásoknak lehetünk szemtanúi, a vérfrissítés pedig rá is fér a csapatra, hiszen korántsem találja régi formáját a német többségű gárda. Idei legjobb eredményük csupán egy bronzérem még januárból az ELEAGUE CS:GO Invitational 2019 versenyéről.

Ha hihetünk a pletykáknak, az új BIG felállása az alábbi lesz:

Ismailcan " XANTARES " Dörtkardeş
Owen " smooya " Butterfield
Tizian " tizian " Feldbusch
Johannes " tabseN " Wodarz
Nikola " LEGIJA " Ninić

Johannes " nex " Maget (inaktív)

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések