"Pár hét alatt kiürítették a bankszámlát a gyerekek"

Négy gyerkőc majdnem ezer fontot herdált el néhány hét alatt FIFA-ra, miután ész nélkül vásárolták a pakkokat kedvencük megszerzésének reményében.

Aki játszott már a FIFA-sorozatban található Ultimate Team móddal, az pontosan tudja, hogy a világ összes pénzét el lehetne benne költeni. Ha pedig még szerencsétlenek is vagyunk ez sem biztosan elég a legjobb lapok beszerzésére.

A mostani történet egy angol családról szól, ahol Thomas Carternek és feleségének négy gyermeke imádja a futballt. Történt a múlt hónapban, hogy ajándékként, mindegyiküknek nagyjából 8 fontért csomagokat vett. Egyetlen hibát vétett, ugyanis eszébe sem jutott, hogy a lurkók megjegyezték a folyamatot, ami alapján ő vásárolt. Később beismerte, hogy nem járt el teljesen körültekintően a felhasználói fiók védelmével kapcsolatban.

"Álmomban nem gondoltam, hogy a gyerekek nekiülnek vásárolni a játékban."

Tehát miután az apjuk elvégezte a tranzakciót, a kölykök magánakcióba lendültek, mivel meg akarták kaparintani Lionel Messi kártyáját. Ő és a felesége már csak akkor értesült az esetről, amikor szerették volna használni a kártyájukat egy másik vásárlás során, de a gép elutasította a tranzakciót, mivel nem volt fedezet rajta.

"Hihetetlen egyébként, hogy 40 Fontot fizetsz egy játékért, ami alapból elég sok, majd az egyetlen módja egy remek csapat összegyűjtésével az felér a szerencsejátékkal. A gyerekeim, egyikük sincs még 10 éves sem, és már több száz fontot költöttek néhány hét leforgása alatt emiatt." - zárta mondandóját.

A sztori szépsége legalább, hogy a család Nintendo fiókján keresztül történtek a kifizetések, így maga a Nintendo vállalta a megtérítést és a megvásárolt játékosokat is visszavették, de nem kommentálták az esetet.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!