Megtölteni egy 19 ezer fős arénát - A CS:GO Major tornák evolúciója (2015-2016)

2015 és 2016 több szempontból is mérföldkő volt a CS:GO-nak. Mutatjuk, hogy miért!

Második részével folytatódik cikksorozatunk, melyben a CS:GO Major tornákat, s azok fejlődését vesszük végig. 2015-ben a helyszíni és online nézőszámok érték el a valaha volt legnagyobb csúcsokat, míg 2016-ban a díjazások mértéke is drasztikusan növekedni kezdett.

ESL One Katowice 2015

A 2015-ös katowicei Major legnagyobb újítása az úgynevezett offline selejtező bevezetése. Korábban, ha egyik vagy másik csapat megnyert egy online Major selejtezőt, akkor automatikusan kijutott a fő eseményre. Mivel a csalások egyre szaporodtak, még a profik körében is, ezért jutottak arra a szervezők, hogy beiktatnak egy köztes állomást. 16 csapat vett részt az offline selejtezőn. Többeket meghívtak, mások a szokásos online szakaszból jutottak be.

Ekkor lepett meg mindenkit először CS:GO-ban a brazil csapat, ugyanis Fallenék nemcsak hogy továbbjutottak a fő eseményre, de még ott is kivívták maguknak a Legendás státuszt. Mindeközben a nézőszámok növekedése tovább folytatódott, mégpedig rohamosan, ugyanis a közvetítés legtöbb egyidejű nézője 1,1 millió volt.

ESL One Cologne 2015

A 6. Majort nagyon meg akarta húzni az ESL és Valve, úgyhogy ismét Kölnbe, ám ezúttal a LANXESS Arénába költözött a torna. Félő volt, hogy a 19 ezres stadiont nem lesznek képesek megtölteni csupán e-sport rajongókkal. A félelem alaptalan volt, ugyanis mindegyik playoff meccsen tele volt a stadion, ami újfent bizonyította a CS:GO e-sport kiemelt helyét az iparágban. 

Újításként bejöttek az aláírások, mint matricák, amik szintén megvásárolhatók a steam piacon, s állítólag 4,2 millió dollárt hozott a konyhára a játékosoknak. Ezen felül itt tartottak először LAN selejtezőt három régióban. Európában (összevonva a CIS régióval), Ázsiában, és Észak-amerikában. 

DreamHack Open Kolozsvár 2015

Közép-Európából Kelet-Európába költözött a verseny, de ami ennél is fontosabb, hogy a versenynapok száma hatra duzzadt, sőt a csoportkör döntő mérkőzései (tehát, amik továbbjutást, vagy kiesést jelentenek) Bo3-ban játsszák innentől. 

A Valve bevezette a játékos matricákat, amik nagyjából annyira voltak jók, hogy megjósolhattad, hogy ki lesz a legjobb AWP, lurker, entry-fragger játékos. Ám, nemcsak ingame, a Youtube-n is új tartalmak várták az érdeklődőket, ugyanis elindult a Profile videósorozat, aminek első részében Olofmeister karrier útját mutatták be.

MLG Columbus 2016

A történelem során először nem az öreg kontinensen, hanem az Egyesült Államokban, Colombus városában rendeztek Majort, ami többek között egy combos összdíjazás növekedéssel is járt. 250 ezer dollárról 1 millióra nőtt a kiosztható pénzek mennyisége. 

Itt jelentették be a Minor versenyeket, mint a Major tornák előszobáját (és egyben egyik selejtezőjét). A Minorok céljának azt jelölték meg, hogy az új, feltörekvő tehetségek is megmutathassák magukat, még akkor is, ha esetleg nem jutnak be a fő tornára.  Meghökkentve az egész világot, az első 1 milliós Majort (amiből a győztesnek 500 ezer dollárt járt), nem a megszokott európai csapatok, hanem a Luminosity brazil csapata nyerte meg. 

ESL One Cologne 2016

Annyiban hozott újítást ez a Major, hogy a fő selejtezőn svájci rendszerű lebonyolítást próbáltak ki a szervezők, ami elméletileg sokkal igazságosabb, mint a GSL. Ezen felül pedig nagyban lekorlátoztak az edzők hatáskörét, s innentől kezdve csupán a 30 másodperces taktikai időkérésekben volt szerepük és felszólalási lehetőségük. Egyébiránt pedig Fallenék ismét győzedelmeskedtek, így Amerika után, Európát is meghódított a brazil CS.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Borítókép, és egyéb képek forrása: hltv.org

Kövess Minket!