Ez a három csapat fejlődött a legtöbbet eddig 2019-ben

Ez a három csapat fejlődött a legtöbbet eddig 2019-ben

Hiába tűnik verhetetlennek a Liquid, a többiek folyamatosan fejlődnek.

Másfél éve, hogy van egy profi CS:GO csapat, akik folyamatosan tudják dominálni a mezőnyt. 2018-ban minden az Astralis-ról szólt, győzelmet győzelemere halmoztak, gyakorlatilag minden lehetséges versenyt megnyertek tavaly, idén viszont valami megváltozott. Mint a talajvíz, feljött a Liquid, letaszították a dánokat a trónról és immár hónapok óta a Liquid érát éljük.

A többiek mind őket próbálják most utolérni, ki több, ki kevesebb sikerrel, de mindannyian a Liquidet hajszolják. Vannak, akik különösen sokat tudtak fejlődni idén, a HLTV ranglista alapján nézzük is meg, hogy melyik három csapat fejlődött a legtöbbet eddig 2019-ben.

Harmadik - Vitality

A sokáig másodhegedűsként kezelt francia csapat, akik be tudták bizonyítani erejüket és nem csak a hazai riválist, a G2 csapatát, de szinte mindenki mást is meg tudtak előzni. Jelenleg a HLTV ranglista második helyén állnak, pedig az év elején még csak éppen, hogy befértek a Top 30-ba. 22 helyet sikerült javítaniuk, a küszöbön álló StarLadder Majorre pedig egyértelműen az egyik nagy esélyesként érkeznek majd. 

Második - FURIA

A HLTV szerint még mindig ők a legerősebb brazil csapat, az év eleje óta pedig egészen elképesztő, de 42 lépcsőfokot tudtak megmászni a ranglistán. Nem az első Majorük lesz a berlini, de most talán nagyobb eséllyel indulnak, mint legutóbb Katowicében. Mit gondoltok, képesek lesznek a DreamHack Masters Dallas során és az ECS hetedik szezonjának döntőjében mutatott formájukat hozni vagy a Major még mindig túl nagy falat lesz a brazil csapat számára?

Első - Tricked

Lefogadom, hogy őket ismeritek a legkevésbé. Tény, hogy nem sok nagy nevű versenyen láthattuk a dánokat az elmúlt évek alatt, mégis ők tudtak a legtöbbet javítani a saját HLTV-s helyezésükön. 2019 eleje óta 48 helyet léptek előre, jelenleg pedig a 20. helyen tanyáznak. A második számú dán csapatként is emlegetett Tricked legutóbb a Good Game League idei felvonásán ért el komolyabb eredményt, a lengyel LAN-on 20 ezer dollárral lettek gazdagabbak, miután a második helyen végeztek a G2 mögött. A HellRaisers, a Virtus.Pro vagy a ScreaM-féle GamerLegion viszont nem jelentett akadályt számukra.
Ti mennyire követitek a Trickedhez hasonló "kisebb" csapatok életét?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!