Finn források szerint, a Major után cserélni fog az ENCE

Finn források szerint, a Major után cserélni fog az ENCE

Sorsdöntő fontosságú verseny előtt állhat az ENCE.

Pár napja még mindenkinek van, hogy véglegesítse a StarLadder Major első szakaszának Pick'Em tippjeit, pénteken viszont már indulnak az első meccsek. A Katowicei legjobb nyolcnak persze még van ideje gyakorolni és felkészülni, hiszen ők csak a jövőhéten játsszák majd első meccsüket Berlinben. Így például az ENCE csapatának meccseire is várnunk kell még egy hetet.

Lengyelországban sokak szívébe belopta magát a valóban szerethető játékosokból álló és nem utolsó sorban, meglehetősen ütősképes csapat. Sokan Berlinben is nagy reményeket fűznek a finnekhez, én magam is minimum a legjobb négy közé várom alluékat, de kis szerencsével akár a döntő is újra meglehet. 

Major ide, Major oda, igaz, hogy a finneknek Katowice óta nem megy annyira a játék, legalábbis nem annyira, mint ahogy az elvárható lenne egy Major döntő után. Finn források szerint nincs is minden rendben a csapaton belül, sőt, a berlini verseny után érkezik is majd egy csere.
Több forrás is a mousesports csapatánál hónapok óta a kispadon ülő suNny visszatérést tartja elképzelhetőnek, miután állításuk szerint az ENCE a Major után megválik majd irányítójától, Aleksib-től. Minden bizonnyal belső problémák lehetnek a finneknél, hiszen Aleksib teljesítményére szerintem nem lehet panaszuk, suNny pedig nem irányító, még inkább nagy lehet a gond, ha így is lecserélik Aleksib-t.
A lehetséges új ENCE felállás:

  • Aleksi "allu" Jalli
  • Jere "sergej" Salo
  • Jani "Aerial" Jussila
  • Sami "xseven" Laasanen
  • Miikka "suNny" Kemppi
  • Slaava "Twista" Räsänen (edző)

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!