Bő egy év után ismét egy brazil ötös tagja fnx

Bő egy év után ismét egy brazil ötös tagja fnx

A RED Canids csapatában kap újra szerepet a 29 éves brazil.

A kétszeres Major győztes Lincoln " fnx " Lau legutoljára 2018 júliusában volt tagja egy profi csapatnak, ami a Não Tem Como névre hallgatott, hiszen őt és  Bruno " bit " Lima-t is kitették a csapatból. Most egy év kihagyás után ismét egeret ragad fnx, és a RED Canids csapatát fogja erősíteni.

Az új csapat tagjai közül nem lesz mindegyik ismeretlen számára, hiszen csupán egy hónappal fnx érkezése előtt igazolta le a RED Canids a 32 éves Renato " nak " Nakano-t, aki fnx csapattársa volt még a CS 1.6-os korszakában, és tagjai voltak mind a ketten annak a legendás történettel rendelkező Made In Brazil-nak, akik megnyerték 2006-ban az ESCW versenyét.

"A RED Canids az egyik legnagyobb és legjobb szervezet Brazíliában. Biztos vagyok benne, hogy nak mellett –akit szinte már a testvéremnek tekintek– jót fog tenni nekem, és segíteni fog az újrakezdésben. Úgy döntöttem visszatérek, mert ez az a dolog amit a legjobban tudok űzni, ráadásul szeretem is csinálni, ráadásul a fiatal csapattársaink motivációja még nagyobb motivációt fog adni a csapatnak, és remélem nemzetközi szinten is meg tudjuk majd mutatni magunkat." – nyilatkozta fnx.

Fnx új csapata elsőnek a Brasileirão São Paulo-i versenyének első szezonjában fognak részt venni szeptember 9 és november 20-a között, olyan csapatok mellett mint a Keyd, a DETONA, illetve a paiN, a teljes RED Canids felállás pedig az alábbi.

Gabriel "nython" Lino
Matheus "pesadelo" Panisset
Bruno "latto" Rebelatto
Renato "nak" Nakano
Lincoln "fnx" Lau

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések