A V4 címvédő mousesports a Major első továbbjutója - StarLadder Major Berlin 2. nap összefoglaló

A V4 címvédő mousesports a Major első továbbjutója - StarLadder Major Berlin 2. nap összefoglaló

Maratoni második napon vannak túl a csapatok Berlinben.

Tegnap elérkeztünk a Major második napjához, ami több szempontból is érdekes szokott lenni. A második napon vannak az első Bo3-as meccsek, ami azért sokkal hitelesebb képet tár elénk két csapat egymás elleni erőviszonyáról. A három pályás küzdelmek pedig azt is jelentik, hogy van aki már biztonságban érezheti magát, hiszen veretlenül jutott tovább a Major következő szakaszába, van aki viszont búcsúzni kényszerült Berlintől.

Az, hogy a brazil INTZ csapata nem tudott egyetlen győzelmet sem összelőni magának talán nem annyira meglepő, az már sokkal inkább, hogy a TYLOO is 0-3-as átlaggal szállt ki a versenyből. Persze egyik csapat sem kapott könnyű ellenfeleket, már ha egyáltalán lehet könnyű ellenfelekről beszélni egy Major során.
Kettőjükkel már biztosan kevesebb az Új Kihívók szakaszának mezőnye, ahogy a tavalyi V4 győztes és idén is Budapestre érkező mousesports és a North csapatára sem vár már több meccs, sem ma, sem pedig honlap. Mindketten veretlenül jutottak tovább, és már csak alig pár lépésre vannak attól, hogy meghívást kapjanak 2020 első Major tornájára.

Karrigenék a G2 ötöse ellen játszottak egy egészen izgalmas mérkőzést, ami szinte végig pazar volt. Azért csak szinte, mert a franciák nagyon elfogytak az utolsó pályára. Vertigo első félidejét még csak minimális lemaradással zárták, de aztán CT-ből egyetlen egy kört sem tudtak hozni.
A North pedig a szerb többségű CR4ZY ellenfele volt és ez a meccs talán még a G2-mouz összecsapástól is szorosabb és izgalmasabb volt. Az első pálya után a CR4ZY volt előnyben, sőt Infernon is sokáig őket láthattuk erősebben játszani, de végül összekapta magát a North és visszahozta a pályát döntetlenre. Jöhetett a hosszabbítás, amiből nem volt elég egy, rögtön négy kellett, hogy végül a North egy hajszálnyival erősebb legyen és megnyerje Infernot. 
Ha pedig hosszabbítást játszottak Infernon, akkor miért ne játszanának extra köröket Trainen is? 15-15-ös alapjátékidő után ismét jöhetett a hosszabbítás, ami ezúttal egyértelműen a dánok fölényét hozta, így ők tudták megnyerni a harmadik pályát, vele együtt pedig a meccset. Ennek ellenére le a kalappal a CR4ZY előtt, fantasztikus játékot mutattak mindhárom pályán a North ellen és az első két meccsükön is. Meg lennék lepve, ha ma nem sikerülni továbbjutniuk orosz ellenfelük kárára.
Ma már minden meccs Bo3 lesz, kíváncsi leszek, hogy mire mennek majd a CIS csapatok, a BO1-es meccseken egész jó teljesítményt nyújtottak, de például egy G2 vagy CR4ZY elleni három pályás mérkőzés már teljesen más sztori lesz. Ettől függetlenül benne van a pakliban, hogy előhúzzák a nyulat a kalapból és lehet, hogy például a forZe egy meglehetősen keserű meglepetéssel szolgál majd a G2 játékosainak.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!