Veretlen csoportgyőztesek az ICL 53 A és B csoportjában

Veretlen csoportgyőztesek az ICL 53 A és B csoportjában

Ma már a "C" és "D" csoportok mérkőzéseit játsszák a csapatok.

Ahogy arról már tegnap délután beszámoltunk, javában zajlik az Infinity Csarnok LAN 53-ik állomása Vácott, az első két csoport csapatai már le is játszották a csoportmérkőzéseiket, nyolc továbbjutó neve már ismert a 16-ból, öt együttestől pedig már búcsúztunk.

Az " A " csoportban a Makesz-Riki-agress1ve-Malor-levinzk1 ötössel felálló Phoenix Reborn lett a csoportelső veretlenül, mögöttük a lucidreams végzett, akik csak Phoenix Reborn-tól szenvedtek vereséget. A csoport harmadik a TESCO 1V1 lett, akik 3 győzelem mellett 1 döntetlennel és két vereséggel végeztek ebben a pozícióban, negyedikként pedig a Budapest Five csapatát is megjáró msN-nel kiegészülő TWINXER végzett. A kiesők pedig végül a Malicious és az "ICL>V4" lettek.

A " B " csoportban a rchl-Kamion-blaZe-er9k-ViZR játékosokból összeállt "0 in 1" nevezetű formáció végzett az élen, szintén veretlenül. Ebben a csoportban egyébként eléggé egyoldalúak lettek a mérkőzések, a vesztes fél 8 körnél többet nem nagyon tudott nyerni, egy mérkőzéstől eltekintve, mely a Boxolók és a KnockOutStars között zajlott, ahol előbbi nyert 16-14-re, továbbá ez a két csapat jutott tovább a rájátszásba, előbbi másodikként utóbbi pedig harmadikként. Negyedikként pedig a Netrax csapata került be a legjobb 16 közé, továbbá kiesett a "Kábi-tó" és a Cobra11 csapata.

A mai napon a " C " és " D " csoportok csapatai csapnak össze majd egymással, többek között a Tigene-mach0-KaHu trióval is kiegészülő need more DM is. Az összes csoportmérkőzés, továbbá a rájátszás ágrajzát IDE kattintva ti is megtekinthetitek, illetve az élő közvetítés továbbra is folyik a helyszínről.

Nézd meg ICL_Mainstage élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések