Több magyar csapattal indul az ESEA legújabb tornája! Csatlakozz hozzájuk!

Több magyar csapattal indul az ESEA legújabb tornája! Csatlakozz hozzájuk!

Gamerzone és a BP5 is megküzdhet az 5 ezer dolláros összdíjazásért!

Az ESEA az uborkaszezonban is kedveskedik a versenyezni vágyóknak, éppen ezért indították útjára a Proving Grounds nevezetű tornájukat több régióban is. Minket egyértelműen az európai mezőny érdekel, s ezen belül is a magyar indulók. Az második selejtezőből a Gamerzone, míg a harmadikból a Budapest Five jutott be a főtáblára! De akár még ennél is több magyarnak szurkolhatunk majd!

 

"Megnyertük az ESEA Proving Grounds harmadik selejtezőjét! GG mindenki!"

A Budapest Five ezt az eredményt már az új próbajátékosukkal, Herpan "markk" Márkkal érte el.

Forrás: esea.net

Augusztus 18-án 8 csapat fog majd megküzdeni az 5 ezer dollárért, ahová már 2 magyar csapat biztosan kvalifikálta magát. Minden selejtezőből összesen két csapat jut be a maint eventbe, így összesen már hatan vannak, de hátra van még az utolsó nyílt selejtező, vagyis a negyedik, ami augusztus 10-én várható! Menjetek és próbáljatok szerencsét! Jelentkezni ezen a linken lehet, és kis szerencsével, akár még több magyar csapatért izgulhatunk majd a döntőben!

A Gamerzone meccseiről nem találtunk videós anyagot, de a Budapest Five menetelése megtekinthető.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!