A Budapest Five is elindul a V4 FSF európai selejtezőjén! - Zero, kreaz lennének a csapat új tagjai?

A Budapest Five is elindul a V4 FSF európai selejtezőjén! - Zero, kreaz lennének a csapat új tagjai?

Két tagot is keres jelenleg a Budapest Five, vajon ez lesz az új felállásuk?

Ahogy arról már beszámoltunk nektek, holnap indul a V4 Future Sports Festival európai selejtezője, ez az utolsó esélye többek között a magyar csapatoknak is, hogy a V4 FSF nyolc csapatával összemérjék tudásukat és ügyességüket. Szép számmal láthatunk majd magyar mixeket a selejtezőn, de mi a helyzet a Salamander Gaming és a Budapest Five csapataival?

Kettejük közül, különösen a Budapest Five érdekes, hiszen ahogy azt tegnap megtudtuk, Barcode és Markk a továbbiakban már nem erősíti a csapatot, miután nem sikerült le kvalifikálniuk magukat a V4 Future Sports Festivalra. Az EU kvali kínálta utolsó esélyt viszont így is megragadják, két új játékossal vágnak majd neki a selejtezőnek, ezt a két játékost pedig már bőven megismerhettétek az évek alatt.
Forrásaink szerint ugyanis a svéd Rasmus "kreaz" Johansson és a szlovák Patrik "Zero" Žúdel érkezik majd gabesson, kolor és fleav mellé. Kreaz az utóbbi időben, a Team Ancient vagy az Epsilon csapatában játszott, ahol olyan játékosok mellett bizonyíthatott, mint pronax vagy znajder. 
Zero pedig azontúl, hogy sokáig DeadFox csapattársa volt a HellRaisers zászlaja alatt, a tavalyi V4 Future Sports Festivalon is a gabesson, kolor, fleav triót érősítette, az akkori GameAgents csapatában. Az a felállás akkor az 5-6. helyet tudta megcsípni a versenyen, így okkal bizakodhatunk most is egy hasonlóan jó eredményben.

Ahhoz viszont először az EU kvalit kell megnyernie a csapatnak, ami koránt sem lesz könnyű, tekintve a részt vevő csapatok listáját. Azt viszont még nem tudjuk, hogy ezt a felállást mennyire gondolja komolyan a csapat, lehetséges-e, hogy le is szerződtetik Zerot és kreazt, vagy esetleg csak egy a V4 FSF EU selejtezőre összeállt ötösről beszélünk?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!