Elindult a BLAST Pro Series Moszkva és rögtön az első meccsen rekordot döntött egy játékos!

Rekordot döntött a forZe egyik játékosa a moszkvai verseny első napján.

Rengeteg kritika érte idén a BLAST Pro Series-t, többségük pedig sajnos teljesen jogos is volt. A szervezők részéről ugyanakkor dicséretes, hogy próbálták mindenből a lehető legjobbat kihozni, még akkor is, ha néha voltak olyan furcsa döntéseik, mint, hogy a Los Angeles-i versenyt egy aprócska raktárban tartották meg.

Az idei versenysorozatuk pedig szép lassan közelít a végéhez. Tegnap kezdődött el a moszkvai állomás, novemberben Koppenhágába látogat a BLAST Pro Series, és most már azt is tudjuk, hogy a széria záróakkordját, az 500 ezer dolláros összdíjazású döntő versenyt december 12.-13. között tartják majd, méghozzá Bahreinben. 

"Bahrein a tökéletes helyszíne a 2019-es döntő versenynek. Erős és elkötelezett rajongók vannak az országban, folyamatosan növekszik a tehetséges játékosaik száma is, és persze méltán híresek a vendégszeretetükről. A világ négy legjobb csapata küzdhet majd meg a bajnoki címért." - mondta Robbie Douek, a BLAST Pro Series vezérigazgatója. 

Ehhez a négy csapathoz pedig akár még a Major egyik meglepetés csapata, a forZe is csatlakozhat. Hiszen az orosz alakulat is részt vesz a moszkvai versenyen, ahol az első nap után el is foglalták a tabella tetejét. Két meccsük közül is az első volt érdekes, ahol az ENCE ellen játszottak és 16-4-re tudtak nyerni.
Már maga az eredmény is meglepő volt, hát még Bogdan "xsepower" Chernikov teljesítménye. Túlzás lenne azt mondani, hogy az Infernon játszott meccs róla szólt, hiszen a 21 éves orosz végül 8-1-es statisztikával zárt, amivel meg is döntött egy korábbi rekordot. 8-1-es mérleggel ő az a játékos, aki a legmagasabb K-D arányt tudta elérni, valamelyik nagynevű versenyen.

Gyanítom nem ez az a rekord aminek a legjobban tud örülni, de tekintve, hogy csapata jelenleg első helyen áll a tabellán, nem lehet oka panaszra. Érdemes még megemlíteni egyébként az MIBR csapatát, akik immáron kNgV-vel kiegészülve egész jól játszottak, reméljük sikerül majd újra rátalálniuk régi önmagukra.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!