"A legjobbak szeretnénk lenni, ezért kellett cserélnünk" - Aerial

Aerial mesélt Aleksib lecserélésének körülményeiről és az előttük álló hónapokról.

Bár a BLAST Pro Series oroszországi versenye nem sikerült túl jól az ENCE számára, hozzá kell tennünk, hogy a csapat új ötödikkel, suNny-val játszott. Időt kell még hagynunk nekik, hiszen Aleksib kispadra ültetése után nem csak a felállás változott meg, de az irányítói szerepet is allu vette át. Hosszú út áll még a csapat előtt, többek között erről is beszélt Aerial a moszkvai verseny második napján.

Új játékosotok van. Milyen a hangulat most, hogy suNny is a csapatot erősíti?

"Szerintem meglehetősen jó a légkör a csapaton belül, mindenki várta már suNny érkezését. Mindenki remekül játszik most, allu pedig nagyszerű irányítónak bizonyult már most. Jól érezzük magunkat és pontosan ez az, amire most szükségünk van."

Egy korábbi beszélgetésünk alapján én úgy értettem, hogy allu mellett suNny is besegít majd az irányításban.

"Igen, allu a fő irányítónk, de besegít neki suNny is, illetve ott van Twista is, aki szintén az egész csapatot segíti az észrevételeivel. Persze a többieknek is van beleszólása a körökbe, de főként allu és suNny irányítják azokat."

És mit gondolsz, milyen allu irányítása Aleksib köreihez képest?

"Új még a csapat, de az irányítást illetően nagyjából ugyanazokat a dolgokat használjuk. Még csak két napja gyakorlunk suNny-val, ami viszont újdonság, hogy allu folyamatosan próbál új dolgokat, új taktikákat kitalálni. Aleksib jobban ragaszkodott a régi, bevált dolgokhoz, szinte csak azokat ismételtük folyamatosan."

Milyen szerepet tölt be suNny a csapatban? Egyszerűen csak azt játssza, amit korábban Aleksib is játszott, vagy át kellett szervezni a felállásotokat is?

"Egyelőre csak Aleksib helyét vette át, aztán meglátjuk mi lesz. Nagyon sűrű szezon áll előttük, ha nem fog működni, akkor változtatnunk kell, de egyelőre egyszerűen Aleksib szerepét vette át."

Milyen célok vannak most előtettek, ezzel az új felállással?

"A legjobb csapat szeretnénk lenni, de őszintén szólva nem tudom meddig fog tartani, amíg oda elérünk. Sűrű a szezon, ami előttünk áll, így nem sok időnk van gyakorolni. Ezért is igazoltuk le suNny-t. Benne voltunk a top 5-ben, ami remek, de mi a legjobbak szeretnénk lenni, ezért kellett cserélnünk."

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések