Megújult formátummal és közel 4,5 millió dolláros összdíjazással tér vissza a BLAST Pro Series jövőre!

Végre maguk mögött hagyják a szervezők a senkinek sem tetsző rendszert.

Gagyi lebonyolítási rendszer, kevés csapat, túl sűrű és érdektelen online közvetítés, rossz helyszínek és drága jegyek. Körülbelül így lehetne jellemezni az RFRSH versenysorozatának, a BLAST Pro Series-nek az idei szezonját. Persze a szervezők folyamatosan próbálták javítani saját hibáikon, de végül belátták, hogy a toldozott foldozott versenyszériának jobb egy teljesen új start.

A BLAST Pro Series Moszkva végül az AVANGAR győzelmével ért véget, a torna befejezése után pedig bejelentette az RFRSH, hogy bár még van két versenyük idén, 2020-ban megújult névvel, megújul formátummal és nagyobb összdíjazással térnek vissza.

"Új szintre lép majd a versenyünk, ami egészen lélegzetelállító lesz. Hónapokat töltöttünk azzal, hogy a lehető legjobb élményt kínáló versenyt hozzuk létre, mind a helyszíni, mind az online nézőknek. Hisszük, hogy tökéletesre sikerült csiszolnunk a formulát. (...) Izgatottan várjuk, hogy valami egészen egyedit hozzunk létre a BLAST PREMIER-rel 2020-ban." - olvasható Robbie Douek, a a BLAST PREMIER vezérigazgatójának bejegyzésében.

A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a BLAST PREMIER gyakorlatilag az ESL Pro League és az ECS klónja lesz. A külön tavaszi és őszi szezon során tizenkettő csapat küzd majd meg egymással, három darab, négy fős csoportra bontva. A szezonokhoz tartozó döntőbe pedig minden csoportból a két legjobb csapat juthat majd be, így a döntő események továbbra is hat együttest vonultat majd fel. Még több Bo3-as meccset és nyílt selejtezőket is ígérnek a szervezők, végül, de nem utolsó sorban pedig az összdíjazás is jócskán megnőtt. 

A teljes 2019-es szezon során két millió dollárt lett szétosztva a csapatok között, 2020-ban viszont már közel 4,5 millió, egészen pontosan 4 millió 250 ezer dollár lesz majd az összdíjazás. Impozáns számok és szép ígéretek, de egy valamivel talán nem számoltak. A csapatok így is panaszkodni szoktak a sűrű tavaszi és őszi szezonra, sokan nem is tudják elvállalni az EPL és az ECS szereplést is, közel sem biztos, hogy még egy hasonló versenyt örömmel fogadnak majd.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!