Tanítani való példa arra, hogyan kell hét év után folytatni egy játékot.
Közel hét év, ennyit kellett várnom az általam talán leginkább kedvelt játékszéria, a Borderlands legújabb felvonására. Mi tagadás, kisfiús izgalommal vártam már, hogy a The Pre-Sequel után végre igazi, számozott folytatást kapjon a játék, de higgyétek el erre megérte várni.
Persze a Borderlands sosem volt tökéletes. Leginkább az Assassin's Creed első részéhez tudnám hasonlítani, ami szép és érdekes volt, tele potenciállal, ugyanakkor borzasztó unalmas és önismétlő is volt. Valami ilyesmi volt a Borderlands első része is, mégis, minden hibája ellenére is rengetegen szerették meg. A második epizód sokat finomított a formulán, sőt, tisztes mennyiségű újdonságot is kaptunk, de valami még mindig nem volt az igazi. Így leginkább arra kerestem a választ a tesztelés során, hogy mivel töltötték az idejüket a fejlesztők az elmúlt hét évben, elöljáróban annyit, hogy minden percnyi munka látszik a végeredményen, a Borderlands 3 az eddigi legjobb és legőrültebb rész a széria életében.
Ami azonnal feltűnhet a legtöbb játékosnak, hogy a játék gyönyörű szép. Cel-shade grafika még soha nem mutatott ilyen jól a monitorjainkon, bár én személy szerint ezt tartom a legkevésbé fontosnak egy játékban. Sokkal inkább lényeges szerintem a hangulat, a világ kidolgozottsága, gondolok itt az egyes pályákra, területekre és a lore-ra is. A Borderlands 3 pedig nagyon domborít ezen a téren, hiszen bár a már megszokott bolygón, Pandorán kezdünk, pár óra játék után kinyílik előttünk a galaxis és sok más bolygóra is ellátogathatunk.
Igaz, már a BL2-ben is változatos terepeken játszhattunk, az új részben sokkal számottevőbb a különbség két helyszín között. Pandora még mindig az a kietlen, véráztatta hely, amire mindenki emlékszik, ezzel szemben a Promethea például egy hatalmas és fényűző városbolygó. Ez csak egy a példák közül, nem szeretném elspoilerezni sem a helyszínek, sem a történet részleteit. Hiszen ezúttal az is van. Bármilyen furcsa is, most először kaptunk egy kellően remek történetet a játékhoz.
Handsome Jack már a múlté, a Vault legendája azonban még mindig él, sőt, ezúttal már Vaultokról beszélhetünk, hiszen a történet középpontjában egy galaxis térkép áll, ami számos Vault helyszínét mutatja meg a pénz és hírnévhajhász Vault Hunter karaktereknek és különféle ellenségeinknek. Azokból pedig nincs hiány, rögtön úgy kezdődik a játék, hogy Pandora bandita bandáit egy istenként tisztelt ikerpár, a Calypso ikrek tudták egyesíteni, Children of the Vault néven pedig soha nem látott létszámmal és elszántsággal küzdenek azért, hogy minket megállítsanak.
Nem azt mondom, hogy egy hatalmas és fordulatos történetet kapunk a végigjátszás során, de kellően izgalmas ahhoz, hogy átvezessen minket az egyébként meglehetősen hosszú 35-40 órás végigjátszáson. A legnagyobb figyelmet persze így is a harc és a loot kapta. Az eddigi részekben sem panaszkodhatunk, de most aztán tényleg milliónyi fegyvert dobhat nekünk a játék, amik ezúttal is különféle mechanikákkal és tulajdonságokkal rendelkeznek. Külön öröm, hogy a harmadik részben már sok fegyver rendelkezik alternatív tüzelési móddal is. Ez lehet, hogy kimerül apró változtatásokban, de az is lehet, hogy az adott fegyvert szó szerint megfordítva az AR-ből egy gránátvető lesz.
Időnk nagy részét ezúttal is a fegyverek, a pajzsok és a különböző gránátok farmolásával fogjuk tölteni, ez viszont már koránt sem annyira egyhangú, mint az előző részekben. Teljesen megújult a mozgásmechanikai, sokkal életszerűbb, ugyanakkor pörgősebb például a karakterünk mozgása, végre nincs az az érzésünk, hogy egy sínen csúszva mozgunk a pályán. Alaposan átdolgozták a fegyverhasználatot is, sokkal jobban érződik most már a különbség egy AR és egy SMG vagy egy pisztoly és egy revolver között. Minden egyes fegyvernél erezni lehet annak erejét és mindegyiknél öröm beletanulni a kezelésébe, hogy a leghatékonyabban tudjuk majd használni.
Ami viszont sajnos most is hibádzik, az a loot elosztása. Szó szerint értsétek, ha azt mondom, hogy több millió fegyver van a játékban, a gond csak az, hogy meglehetősen ritka az, amikor egy olyat találunk, ami jelentősen jobb annál, mint amivel az elmúlt két órában lőttük a fejeseket. Ezúttal is kénytelenek vagyunk kompromissszumot kötni és olyan fegyvereket használni, amik mindig csak épphogy jobbak a már meglévőknél. Ritkán van olyan érzésünk, hogy "Na ez igen, ez végre tényleg sokkal jobb annál, ami nekem van jelenleg." A loot legjava így sajnos azonnal megy a boltba és inkább a pénztárcánkat növelik, mintsem a tűzerőnket.
Ugyanígy nem sikerült igazán sok újdonságot hozni a karakterekbe sem. Ezúttal négy Vault Hunterből választhatunk, amik ugyan merőben mások az eddigiekhez képest, a képességfák sajnos ugyanolyan semmitmondók, mint az első két részben. A legtöbb skill most is passzív, tehát erősebbek, gyorsabbak, szívósabbak leszünk tőle, látványosan azonban nem változtatnak a képességeinken. Nem azt mondom, hogy szerepjátékot kellett volna csinálni a Borderlands-ból, de több aktív képesség bőven elfért volna. Karakterünket ugyan őrültebbnél őrültebb skinekkel szabhatjuk testre, az aktív képességek lettek volna azok, amik igazán megkülönböztettek volna két ugyanolyan karaktert.
Erre pedig leginkább akkor lett volna szükségünk, ha barátainkkal együtt játszva vetjük bele magunkat a játékba. Neki lehet vágni egyedül is a vérrel és a bugyuta, morbid humorral fűszerezett játéknak, a legjobb ha mindezt négy fős coopban tesszük. Igaz, ezzel a megjelenést követő első napokban voltak gondok, ahogy sajnos bugok is akadtak még, de ezeknek már nyoma sincs mostanra.
Bár a Borderlands harmadik része sem tökéletes, nagyon közel van hozzá. Néhány buta és unalmas mechanikát sajnos megtartottak a fejlesztők, de a minden eddiginél viccesebb humor, a hatalmas és változatos világ, a valóban izgalmas küldetések kárpótolnak mindezért. Bármennyire is nagy rajongóként vártam a játék megjelenését, még én is pozitívan csalódtam, véleményem szerint 2019 egyik legjobb játékát tette le az asztalra a Gearbox.
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!