Izgalmas és szoros meccsben maradt alul a GAMERZONE az MIBR csapatával szemben

Izgalmas és szoros meccsben maradt alul a GAMERZONE az MIBR csapatával szemben

A nap legizgalmasabb és talán legszorosabb meccsét játszotta a magyar csapat.

Két könnyű meccsel kezdődött a V4 Future Sports Festival CS:GO versenyének csoportköre, A Tricked a Virtus.pro csapatát, míg a mousesports a E-Rivals ötösét tudta két pálya alatt legyőzni. Délután 5 órakor viszont kezdődött a nap talán legjobban várt mérkőzése, az MIBR vs GAMERZONE.

Legtöbbünk meglepetésére a magyar csapat Infernot választotta a vétók során, ami bár nem áll messze a GZ játékosaitól, általában nem ezt a pályát látjuk tőlük. Torzsiék pontosan tudták, hogy az utóbbi hónapok alatt nem igazán remekelt az MIBR ezen a pályán, így pedig talán az egyik legjobb választás volt Inferno a GAMERZONE számára.

Inferno

A hitetlenkedőket pedig  a meccs alakulása is meglephette, hiszen bár az első félidőt hátrányban zárta a magyar csapat, ez a hátrány pusztán egy kör volt. Szerencsére a mésodik pisztolykört sikerült elhoznunk és nem csak az egyenlítés lett meg, de a vezetést is át tudták venni torzsiék. 12-8-nál négy körös vezetést is magáénak tudhatott a GAMERZONE, a 21. körtül kezdve viszont hatalmas zárkózásba kezdtek a brazilok. 

Inferno statisztikái (forrás: HLTV.org)

Ugyanakkor túlzás nélkül mondhatom, hogy nem voltak könnyű köreik FalleN-éknek, torzsi egymaga majdnem kört hozott a teljes MIBR ellen, de végül 12-12-höz értek a csapatok. Szerencsére nem engedte el magát a magyar csapat, sikerültek az 1v1 párbajok, többségében a GZ oldalán landoltak a nyitók is, és olyan erős védekezést tudtunk felállítani, amin a brazilok alig találtak fogást. Végül a magyar közösség egyöntetű felkiáltására, 16-12-re végződött Inferno, tehát a GZ előnnyel vághatott neki a következő pályának, Train-nek.

Train

Nem véletlen vitték a játékot erre a pályára a brazilok, évek óta az egyik legjobb pályájuk. Meg is mutatták, hogy miért, brutális pisztolykört játszottak T-ből, majd a rákövetkező iskolaköröket is be tudták húzni. A fegyveres körökben viszont ugyanolyan erős védelmet tudott felállítani a GAMERZONE, mint az előző pályán. Meg is lett az eredménye, szép sorban kerültek fel a körök a GAMERZONE neve mellé. A brazilok viszont még éppen időben tértek magukhoz és végül 7-8-ra tudták menteni a félidőt, ami a statisztikák alapján több, mint elegendő szokott lenni ezen a pályán.

Bár nem volt egyszerű, kory lehozta csapatának a második pisztolykört, ami remek kiinduló pont volt, hogy a GZ növelni tudja az előnyét. Sikerült is hussaR-éknak megnyernie az iskolaköröket, de mihelyt teljes fegyverzetet szerzett az MIBR, mintha egy teljesen más csapatot láthattunk volna. A brazil hibákat így is büntetni tudták a magyarok, de a brazilok dupla AWP-s felállása így is túl erősnek bizonyult. Maximális magabiztossággal játszotta az MIBR Traint, amit végül 16-11-es eredménnyel tudtak megnyerni.

Mirage

Ha valahol, hát Mirage-on minden esélye megvolt a GAMERZONE játékosainak, hogy ők zárhassák győztesként a mérkőzést. Az első pisztolykörben azonnal be is robbantak B-re Arbiék és el is hozták az első kört. A brazil force viszont annyira erős volt, hogy azonnal ki tudtak egyenlíteni, sőt, 3-1-re is el tudtak húzni. Nem váratott magára sokat az egyenlítés, de a vezetést nem sikerült átvennie a GAMERZONE-nak. Torzsi brutális 1v3-mat hozott a 11. körben, ami nem csak mentális boostot jelentett a csapatnak, de a brazilok nehéz gazdasági helyzete miatt 7-8-ra is tudták menteni az első félidőt.

A második félidő első köre már-már a magyarok zsebében volt, de FalleN megmutatta miért is tartják őt számon évek óta a legjobbak között. 1v2-ben hozta le a pisztolykört, ami sordöntőnek bizonyult, hiszen  az MIBR elkezdte halmozni a köreit. Egyértelműen TACO-ék voltak fölényben Mirage második félidejében,  a GAMERZONE pedig túl sok hibával és nagyon elhamarkodottan játszott. A pályát és vele a meccset végül az MIBR tudta behúzni, 16-9-re győzedelmeskedve a magyarok fölött Mirage-on.

Ez volt a B csoport egyetlen mérkőzése ma, így a GAMERZONE következő ellenfelét még nem ismerjük. Holnap szintén 11 órától kezdődik az első mérkőzés, annak a meccsnek a vesztese kell majd játsszon a GAMERZONE ellen a délután folyamán.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!