A 10. évfordulóra valami különlegessel készülnek!
Idén ünnepeljük a League of Legends 10. évfordulóját. A közös ünneplés 2019. október 16-án kezdődik magyar idő szerint hajnal 3-kor, élő közvetítésekkel és eseményekkel, köztük a Riot Pls 10. évfordulós kiadásával!A 10. évfordulós kiadás keretein belül visszatekintünk majd kedvenc LoL-os pillanatainkra, és belelesünk a jövőbe is, mint például az idei előszezon újításaiba is nyerünk majd betekintést, továbbá a TCH következő nagy tartalomfrissítésével is megismerkedünk. Ráadásul ha hihetünk a felröppenő pletykáknak, november 3-án a K/DA két új számmal debütál a tavalyi POP/STARS után pontosan egy évvel! Erről részletesebben az alábbi cikkben olvashattok.
A LoL a Riot, a Tencent és a Garena régióban mért augusztusi átlagos napi egyidejű játékosok száma alapján kiszámítva, naponta legfeljebb egyszerre nagyjából 8 millióan játszanak a játékkal. Így a LoL nem meglepő, hogy a világ legnagyobb PC-s játékának számít. Nagyobb, mint a Steam top 10 játéka együttesen. Ezért a fejlesztők szeretnék hálájukat kimutatni a játékosok felé. Ha élőben nem tudod követni a közvetítést sincs gond, másnap újra elérhetővé teszik azt. Nem utolsó sorban pedig nálunk is informálódhatsz a hírek között a fejleményekről.
Úgyhogy tessék bevésni a naptárba az időpontot és találkozunk a Riot hivatalos közvetítésén október 16-án hajnal 3-kor!
Ti ott lesztek a hajnali közvetítésen?
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!