Egy rég nem látott kinézet elérhető újra az Area 51 lerohanása miatt

A Riot megmutatta, hogy bármiből tudnak reklámot csinálni!

Az Area 51 lerohanása hatalmas port kavart már az első napoktól kezdve, oly annyira, hogy még az érintettek is megszólaltak, felhívva a közösség figyelmét, hogy ne tegyék.
Persze mint sejthettük, mindezek ellenére volt aki ellátogatott a körzethez, az eseménnyel kapcsolatos információkat szinte bárhol megtaláljátok az interneten, ha kíváncsiak vagytok rá.

Most azonban térjünk vissza a minket is érintő témához, ugyanis a Riot Games ennek alkalmából vissza hozott egy retired legacy skint! Egy olyan skint, ami már nagyon rég volt elérhető és szorosan kapcsolódik a témához, de az esemény jóvoltából úgy gondolták most visszahozzák limitált ideig!

Ez a kinézet nem más, mint az Alien Invader Heimerdinger! Ugyan a hőskinézet teljes áron kapható, tehát 1820 RP-t kell érte fizetni, de ha belegondolunk abba, hogy 2010-es megjelenését követően 2012-ben vaultolták majd csak nagyon ritkán volt elérhető, mindenképp megéri rá lecsapni ha vágytok rá! Ráadásul minél hamarabb, mert nem tudjuk pontosan meddig is lesz elérhető!Mindemellett egy UFO Corki skin visszatérésnek is örülne a közösség, hátha eljutnak eme kérések a fejlesztők füléig és meghallgattatásra találnak.

De száz szónak is egy a vége: elérhető az Alien Invader Heimerdinger, a Riot pedig szerintünk hatalmas pofa, hogy még ebből is reklámot tud csinálni és még azért valljuk be, valamennyire vicces is.

Ti megvásároljátok a skint?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Kövess Minket!