Íme a 2019-es League of Legends világbajnokság menetrendje!

Íme a 2019-es League of Legends világbajnokság menetrendje!

A régiók legjobb csapatai több mint egy hónapig küzdenek majd egymással. 

Pár hét van már csak hátra az idei League of Legends világbajnokság kezdetéig, ahol 24 csapat küzd majd meg a dicsőségért és a több millió dolláros összdíjazásért. A start közelsége miatt úgy gondoltuk, összedobunk nektek egy kis tájékoztatót a hivatalos menetrendről, hogy ne maradjatok le egy meccsről sem. Vágjunk is bele!

A világbajnokság három fázisra lesz bontva és a Play In szakasszal kezdünk, ahová 12 csapat jutott be, a két körben megrendezett mérkőzéseket pedig Október 2-8. között játsszák majd a csapatok. A hazai közönség itt már izgulhat, hiszen Vizicsacsi és a Splyce is kvalifikálta magát és ha sikereresen veszik az előttük álló három meccset, akkor tovább juthatnak a csoportkörbe. A játékossal nemrég interjút készítettünk, amiben beszélt saját teljesítményéről illetve latolgatta az esélyeiket.

A tét ezek után fokozódik, hiszen az Október 12-20. között megrendezett csoportkörben már a világ jelenlegi 16 legjobb csapata néz farkas szemet egymással. A küzdelmek végén feleződik a mezőny és elérkezünk majd a rájátszáshoz. A negyeddöntőket a hónap utolsó hétvégéjén, az elődöntőket pedig egy hétre rá, November 2-3. között rendezik majd. Az út végén megérkezünk majd November 10.-hez és Worlds Final-hoz, ahol kiderül majd, melyik alakulat lesz majd 2019 legjobbja. A teljes menetrendet az alábbiakban találjátok, ha nem szeretnétek lemaradni a meccsekről, érdemes lementeni a menteni az alábbi képet!


Ti várjátok már egyébként az idei világbajnokságot?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések