A moszkvai Blast Pro után visszavonul Zeus!

A moszkvai Blast Pro után visszavonul Zeus!

Egy korszak véget ért, a CIS régió egyik legjobb irányítója vonul vissza.

Danylo "Zeus" Teslenko, a Na'Vi irányítója és kapitánya bejelentette, hogy a BLAST Pro Series moszkvai állomása után szögre akasztja az egeret.

A negyeddöntőben az NRG ellen kieső Na'Vi ismét kudarcot vallott, egy régebbi interjúban pedig már elárulta Zeus, hogy az év vége felé vissza akar vonulni. Úgy néz ki, hogy a decemberi versenyeket már nem várja meg, hiszen a hétvégén megrendezendő BLAST Pro verseny lesz számára az utolsó.

A 31 éves veterán Major győzelemmel és rengeteg gyönyörű emlékkel vonulhat vissza, a miértekről a következőeket nyilatkozta:

"Ez egy kemény döntés volt, régóta gondolkoztam rajta. Hallottam már pletykákat, hogy vissza akarok vonulni a moszkvai BLAST Pro után, de szentül hittem, hogy megnyerhetjük a Majort vagy legalább a döntőbe juthatunk. De sajnos hamar kiestünk és rájöttem, hogy át kell adnom a helyemet a fiataloknak. Kemény volt, őszinte leszek. 20 évemet áldoztam a CS-re és itt az idő, hogy befejezzem. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki velem volt és szurkolt nekem.

Ez nem a vég, hanem egy új kezdet. Sok érdekes dolgot tartok még a tarsolyomban. Szeretném fejleszteni a CIS e-sportot, profi akadémiát akarok építeni és a fiatalokkal akarok foglalkozni. Rengeteg ötletem van. Egyelőre viszont nem leszek edző, legalábbis még most. Pár nap múlva elkezdődik az utolsó versenyem Moszkvában, gyertek és támogassatok. Egyértelműen győzni akarunk!"

Egyértelműen egy korszak ért véget a CIS régióban, reméljük Zeusnak innentől több ideje lesz a családjára és az e-sport fejlesztésére is.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések