Pazar látványt nyújt hazánk első, MTK Budapest által megnyitott e-sport arénája!

Pazar látványt nyújt hazánk első, MTK Budapest által megnyitott e-sport arénája!

Az Új Hidegkuti Nándor Stadion berkein belül most már az e-sport is komoly szerepet kapott, egy 800 négyzetméteres külön teremben ugyanis szinte bármilyen versenyt meg lehet rendezni.

2019. szeptember 27-e alighanem újabb nagy mérföldkövet jelent a hazai e-sport világában, megnyitotta kapuit az ország első e-sport arénája. Az MTK Budapest Új Hidegkuti Nándor Stadionjában található a 2,1 millió euróból elkészült létesítmény, amelyet a legmodernebb technikával vérteztek fel. Nagyjából 200 fő befogadására alkalmas, és a nézők 4 hatalmas ledfalon követhetik az eseményeket. A színpadon kapott helyett a 10 gép, de akár konzolokon is összemérhetik a versenyzők a tudásukat, valamint van még egy terem, ahol további 10 remekül felszerelt PC várja a csapatokat és felkészülni vágyókat. Ez még nem minden, ugyanis a helyszínt egy kommentátor állás is szinesíti.

A hivatalos megnyitó alkalmából volt lehetőségünk körülnézni és minden helységbe bepillantást nyerhettünk. Az arénát Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnökének, és Szegő Péter, a klub e-sport szakosztályának vezetőjének beszéde avatta fel, valamint két játékosuk ellen lehetett barátságos mérkőzést vívni FIFA20-ban.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések