A kisebb régiók csapatai keményen állták a sarat - Worlds Play-In 2. nap összefoglaló

A kisebb régiók csapatai keményen állták a sarat - Worlds Play-In 2. nap összefoglaló

League of Legends - Végül ugyan a papírforma érvényesült, de jó pár csapat nagyobbat húzott, mint amit vártak tőlük, illetve ma sem maradtunk látványos megmozdulások nélkül.

A tegnapi nagyszerű nap után bizakodva várhattuk a Play-In második napját, igaz, Vizicsacsiék ma nem játszottak, a fények ugyanis a C és D csoport csapataira irányultak. Ha lemaradtál a nyitónap eseményeiről, az alábbi cikkünkkel bepótolhatod őket, lejjebb pedig áttekintheted a második nap történéseit.

Royal Youth vs. DAMWON Gaming

A török csapat igazi meglepetést okozott a nézőknek, ugyanis a papírforma szerint a DAMWON Gamingnek fölényes győzelmet kellett volna szereznie, ennek ellenére viszont egész jól partiban tudta magát tartani a Royal Youth. Láthattunk tőlük egy-két remek megmozdulást, például azt, amikor Closer 1v1-ben meglepte Canyont.

Mindent egybevetve viszont látszódott, hogy a DAMWON makróban jobb, a pályát inkább ők uralták, több ösvényen is farm előnnyel rendelkeztek, illetve az objective-eket is jobban használták ki. Ez a gold előnyben is látszódott, habár több killje volt a RYL-nek, 3-4 ezer golddal akkor is a DWG ment. Aztán a 31. perc magasságban rákapcsolt a DAMWON, megszerezték a Baront, majd nyertek egy csapatharcot is, ledőlt néhány torony a RYL kötelékéből, az arany különbség pedig hirtelen 10 ezer pluszra ugrott. Ez nagyon hamar elhozta a meccs végét is.

Győztes: DAMWON Gaming

MEGA Esports vs. Hong Kong Attitude

A következő mérkőzésen egy relatíve érdekes picket láthattunk, a HKA csapata Quinn-t hozta topra. Az első gyilkosságra nem kellett sokat várnunk, egy szép akció keretén belül a MEGA Esports csapata eltette láb alól MnM-et, ráadásul a lehető legjobb helyre került a kill, DeuL Tristanaja indulhatott meg vele. Alapvetően a meccs nagyon sokáig látványos eredmények nélküli pofozkodásokról szólt, 3Z Quinnel többször is nekiesett Rockky Renektonjának, aki azonnal hátraarcot vett ilyenkor, így megölni nm lehetett, illetve PoP hookolgatott Tresh-sel, de komoly követés nem érkezett rájuk. Bő 30 percen keresztül ez volt a menetrend, aztán az HKA lopott egy Baront az MG-től, ez pedig a mérkőzés végét is jelentette.

Győztes: HKA

DAMWON Gaming vs. Flamengo eSports

Harmadik mérkőzésünk egy nagyon korai gankkel kezdődött a felső ösvényen, Canyon ment fel segíteni Nugurinak, de nem tudták befejezni Robot, legalábbis akkor nem, alig egy perccel később az ismétlés viszont sikerrel járt. Mindez odavezetett, hogy Robonak Aatroxszal volt kemény kettő darab farmja, az ötödik perc peremén. Kisebb fiesta vonat indult el egyébként, sorra röpködtek az oda-vissza gyilkosságok, a két csapat nem kímélte egymást, a vezető szerepet azonban hamar átvette a DAMWON, akik a 25. perc magasságában egy 200 IQ Baron hívást is csináltak.

A mérkőzés kimenetele innen már aligha volt kérdés.

Győztes: DAMWON Gaming.

MEGA Esports vs. Lowkey Esports

A nap második felébe lépve láthattunk egy újabb Syndra "ADC"-t, illetve egy iszonyat szép Camille megmozdulást, amikor is Rockky hibátlanul időzítve az E képességét sikeresen hárította DNK Q-jának második fázisát, ami a halált jelentette volna neki. A két csapat között egy komolyabb arany különbség a 18. percben alakult ki, az LK néhány gyilkosság után mintegy 3 ezer golddal ment. A 25. percben ez mellé még szereztek egy Baront is, annyira hatékonyan azonban nem tudták kihasználni azt, ugyanis a felső ösvényen az MG sikeresen verte vissza a támadását a vietnami csapatnak. A végjáték elég kiegyenlítettre sikerült, mindkét csapatnak állt a zászló a győzelemre, de végül egy Baron és egy csapatharc után az MG zsebelhette be a pontot.

Győztes: MEGA Esports

Royal Youth vs. Flamengo eSports

Az utolsó előtti mérkőzésen a Flamengo eSports hozott egy érdekes döntést, brTT Dravent pickelt. A first blood ugyan ő lett, de a meccs többi részében a karakter elég jól helytállt. Shrimp Lee Sinje kellőképpen meg tudott indulni az early game során, ez pedig igazából elég is volt a győzelemhez. Az egyik legrövidebb mérkőzést láthattuk az eddigiek közül, kicsivel több mint 24 perc után dőlt a RYL Nexusa.

Győztes: Flamengo eSports

Hong Kong Attitude vs. Lowkey Esports

A zárómeccsen is láthattunk egy újabb Syndra alsó ösvényt, Tristana pedig miden érkezett, míg a kék oldalon Sivirrel erősített a bot lane. Már a mérkőzés korai szakaszában aktív harcokat folytatott egymással a két csapat, több alkalommal pedig csak egy hajszálon múlott valakinek az élete. Mindkét fél dicséretesen harcolt, az LK-nél volt mindig a több gyilkosság, de a Hong Kong Attitude makróban visszahozta magát, ezért az első komolyabb előnyszerzésre egészen a 24. percig kellett várnunk, amikor az LK gazdagodott egy Baron erősítéssel. Ez igazából a meccs végét is jelentette, alig 30 perc alatt dőlt az HKA Nexusa.

Győztes: Lowkey Esports

A Play-In holnap ismét folytatódik 12:00-tól, az első összecsapáson a Unicorns of Love találkozik a Clutch Gaminggel, majd rögtön utánuk érkeznek Csacsiék, akik a DetonatioN FocusMe-vel néznek majd farkasszemet.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Kövess Minket!