Közel egy éve volt utoljára ennyire gyenge a Liquid - Máris indul a forgatás?

Össze kell kapnia magát az amerikai csapatnak, mert így nem sokáig lesznek még a HLTV ranglista tetején.

Játékosok és más szakmabeliek is rácáfoltak a hírekre, mondván ők nem tudnak semmiről, ettől függetlenül az első híresztelések a Liquid cseréjével kapcsolatban már beindultak. Tény, hogy 2019 második felében alulteljesít a csapat, sokak szerint pedig már a küszöbön is van a forgatás.

Közel egy évvel ezelőtt, 2018 novemberében történt az meg, ami most Malmöben. Az Astralis érát megtörő, jelenleg a HLTV ranglista csúcsán álló Team Liquid nem jutott el az adott verseny rájátszásáig. A malmöi mezőny B csoportjának felső ágán rögtön kikaptak az első meccsükön, az alsó ág második fordulójában pedig a Grayhound csapata tudta kiejteni őket őket.

Finoman szólva sem úgy alakultak az elmúlt hónapok, ahogy azt az amerikai csapat tervezte, egyes források szerint pedig máris beindulhat a csere. A hírek Keith "NAF" Marković távozásáról és a jelenleg a Cloud9 csapatában játszó autimatic érkezéséről szólnak, hozzáteszem, érdemes még pletykaként kezelnünk a dolgot.

Stewie2K például azonnal megcáfolta a dolgot, mondván "Vagy hamarabb tudnak meg emberek dolgokat a csapatról mint én, vagy engem is lecserélnek." Ami viszont talán Stewie szavánál is többet nyom, hogy még DeKay sem hallott megbízható forrásaitól a NAF cseréről, így könnyen lehet, hogy valóban csak pletykáról beszélünk.
Mindenesetre érdemes lesz figyelünk a Liquidre, nem csak a csapat hanyatló teljesítménye, de az esetleges változások miatt is. A csapat következő nagy versenye a pár nap múlva kezdődő ESL Pro League lesz.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!