A döbörgő világbajnoksággal párhuzamosan a rangsorolt szezon vége is belátható közelsége került, így az utolsó nagy rohamra a csillogó plecsniért ezekkel a hősökkel érdemes nekivágni.
A támogató szerep nem egy hálás feladat a játékban. Kicsit a focikapushoz hasonlítható ilyen téren, hiszen ha teszi a dolgát, akkor szinte észrevétlen marad, de ha hibázik, akkor viszont mindenki megtalálja és szapulja. Ennek ellenére egy igazán változatos, valamint alulértékelt pozícióról beszélhetünk, mivel tankoktól kezdve mágusokig egy széles palettát kapunk játszható hősökből, sőt bő egy éve már egy orgyilkos is tetszeleg az alsó ösvényen. Minden esztendőnek megvannak a saját domináns bajnokai és ideje lassan felidézni, hogy idén kik voltak ezek, illetve jelen pillanatban kik uralják az időzők szurdokát!
Pyke
Ha már emlegettem az orgyilkosokat, érdemes vele kezdeni a sort. Az idei rangsorolt szezon kis túlzással csak róla szól. Hihetetlen népszerűségre, valamint utálatra sikerült szert tennie. A sokaknak elképzelhetetlennek tartott magasságokat is sikerült elérnie, ugyanis hosszú idő után letaszította a közutálatnak örvendő Yasuot a tiltási listák éléről. Kétes hírnevére egyértelműen rászolgált, mivel az egyik legerősebb korai szakasszal rendelkezik, temérdek CC, illetve saját mozgékonyságát segítő képességek színesítik a repertoárját. Már az első pár percben agresszívan lehet vele játszani, de igazi szörnyé a hatos szint után változik. Végső képességével, továbbá annak passzívjával hatalmas előnyt képes szerezni a csapatának a mérkőzés előre haladtával és ha ez a karakter előnyben van, akkor ott kő kövön nem marad. A hógolyó-effektusra az értelmező szótárban az ő arcéke díszeleg, ebben biztos vagyok. Egyedül az elnyúlt meccseken végjátékban érződhet gyengébbnek.
Thresh
A láncok őre szinte sose került ki igazán a metából. Az egyik legrégibb, mégis legikonikusabb és élvezetesebb hősről beszélünk. A játékosok is rajonganak érte nem oktalanul, mivel mindene megvan ami kell. A Halálos ítélettel (Q) csapatharcok megfordítására bármikor képes, a Sötét átjáróval (W) meg épp ő képes bármikor egy szorult helyzetben lévő csapattársát kimenteni, továbbá lelkek begyűjtésével tanknak sem utolsó. Lehetne tovább ragozni, de mégis egy szó jellemzi a legpontosabban: playmaker. Mint mindenki másnak, neki is vannak a gyengeségei. Az egyik leginkább jó mechanikát és döntéshozást igénylő hősről beszélünk, így nem megfelelő kezekben vagy csak kiégett idéző által is képes rémálmot okozni, csak épp saját szövetségesei számára.
Morgana
Morgana kitárgyalását érdemes egy kis könyvajánlással összekötni, ugyanis ha betalál a Sötét csapdával (Q), akkor Tolkien egy-egy remekművét nyugodtan végiglapozgathatjuk, megihatunk egy teát és épp visszaérünk a mozgást gátló hatás megszűnésére. A Riotnál ismerik a tréfát és eme képesség reciprokáját is megkapta a Fekete pajzs (E) formájában, hiszen gyakorlatilag a Gazdálkodj okosan!-ból ismert ingyen szabadulhatsz a börtönből kártyával ajándékozták meg. Alacsony divíziókban mindenképp ajánlott a ranglétra mászásra, merthogy könnyen elsajátítható, illetve a kikerülés vagy a Selyemöv ismeretlen fogalom a sok "csapatom haszontalan" mentalitású Solo Q bajnok számára.
Nautilus
Réges-rég még erdészként kezdte a pályafutását, de a fokozatos gyengítésekkel kiszorult a dzsungelből. Utána felső ösvényen villogott, majd rövidke kis kitérővel (AP-sként a középső ösvényen) megérkezett a lövész mellé. Ebben a szerepkörben is sikerült kiteljesednie. Mindene megvan, ami egy jó támogatóvá teszi: felütés, húzás, rántás, területi sebzés, tankosság, bónusz pajzs. A leghasznosabb szerintem mégis a még nem említett passzívja, merthogy minden bevitt alaptámadással mozgásképtelenné teszi az ellenfelet (igaz, van rajta néhány másodperc töltési idő ugyanazon célpont esetében). Az összes lehetséges ellenlábas ellen helyt áll boton az ösvényfázisban, de az ő ideje csak azután jön el. Fokozatosan egyre erősebb és megfelelő tárgyválasztással a késői szakaszban elpusztíthatatlan lesz.
Blitzcrank
Kis csalás ezen a listán. A gőzgólem a 9.19-es frissítést megelőzően nem volt egy súlycsoportban a fent felsoroltakkal. Most viszont olyan erősítést kapott, ami mellett nem lehetett elmenni szó nélkül. Az egész karakter hasznossága túlzás nélkül egy tézisen alapszik: Odarontással (Q) betalál avagy sem (meg mondjuk melyik ellenfelet rántja magához, mert egy Leona vagy Amumu elkapás visszájára is elsülhet). Azzal új szintek nyíltak meg, hogy eme képesség hatótávját növelték. Természetesen, az ő esetében se mindegy, hogy milyen játéktudású egyén irányítja, sőt nála hatványozottan kijön egy jó és egy rossz képességű idéző közti különbség, de a már csak a benne rejlő potenciál ténye is a Top kategóriás támogatók közé emeli.
Ti melyik hőst preferáljátok innen? Esetleg más személyes kedvencetek van?
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!
Borítókép: Wallpaper Cave
Képek forrása: The Rift Herald