A következő champion roadmap nem hagy minket izgalmak nélkül.
Redditen merült fel a kérdés, hogy mikor várható a következő champion roadmap, amire az egyik fejlesztő, Riot Reav3 készséggel válaszolt.A következő champion roadmap a jelenlegi tervek szerint október 16-án érkezik, a játék tizedik születésnapja után egyetlen nappal. A születésnapi menetrenddel ha eddig még nem találkoztatok volna, az alábbi cikkünkben pótolhatjátok a kiesett információkat.
Tehát a játékbeli tartalmak és streamek után sem áll meg az élet, jönnek az új információk a következő 3 hősről, amiket egy korábbi, szintén Riotos információ szerint még idén terveznek kiadni, szóval picit bele kell húzniuk, ha szeretnék ezt az információt tartani, hisz 2,5 hónap lesz már csak hátra az évből! Bár néha előfordul, hogy nem tudják pontosan tartani, amit ígértek, így előfordulhat, hogy csúszik majd picit az új hősök projektje, de a születésnap, a világbajnokság, a szezon vége, és az előszezon mellett ez szerintem teljesen elfogadható és érthető lenne.
Mindenesetre a következő 3 hősön kívül még szót ejtenek majd Fiddlesticks és Volibear állapotáról és a folytatásról, hogy mire lehet majd velük kapcsolatban számítani. Ők ugyebár azok, akik majd 2020-ban megújulnak egy korábbi szavazás eredményeképp.
Ti mit vártok a következő champion roadmaptól?
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!