Ingyen ládát, tojást, kék esszenciát és tapasztalati pontot kapnak a visszatérő játékosok

Ingyen ládát, tojást, kék esszenciát és tapasztalati pontot kapnak a visszatérő játékosok

A Riot folytatja a játékosok hadának visszacsalogatását kicsiny közösségünkbe.

A fejlesztők folytatják azt a jó szokásukat, hogy az inaktív játékosokat jutalmakkal látják el, ha visszatér a League of Legends világába.
Egy Reddit felhasználó tette közzé azokat a képeket, amiket ő készített, miután belépett a több hónapja nem használt felhasználójába. Elmondása alapján 4 hónapja nem játszott a játékkal, és mikor visszatért az alábbi újdonságok fogadták őt, nézzük ezeket szépen sorjában. Korábban már volt a fejlesztőknek ilyen kezdeményezésük, erről az alábbi cikkünkben olvashattok.

Az első képen látható a személyesebb hangnem felvétele az inaktív játékossal. Üdvözlik a visszatérő Idézőt, és elmondják nagy betűkkel kihangsúlyozva, hogy ez legyen az első ami a játékos szemét megragadja, hogy mennyire hiányzott is számukra. Ezt követően pedig meginvitálják, hogy röviden bemutatják mi változott, és milyen jutalmakkal segítik az útjának újraindulását.

Látható, hogy a kliensben bemutatják a visszatérő játékosnak, hogy van az újdonságok között egy új játékmód, avagy a Teamfight Tactics, megnézheti a Summoner's Rift és az ARAM változtatásait, továbbá a legújabb hőst, vagy annak módosítását és az új kinézeteket is bemutatják.

Mindezen kívül ha játszik 7 napon keresztül legalább egyetlen mérkőzést, bármilyen játékmódban, akkor a hetedik nap után egy Mesteri láda és kulcs kombinációját kapja ajándékba.

Ha mindez pedig még nem lenne elég, ha játszik 2 mérkőzést TFT-ben, további kettőt ARAM-on és még kettőt a Summoner's Riften, akkor 6300 kék esszencia, 3000 tapasztalati pont és egy Little Legends Series 1 Rare Egg üti a markát.

Így ha már esetleg rég játszottál volna a játékkal, ideje leporolni és újra elővenni azt!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Kövess Minket!