Ha csak egy trükköt tanulsz ma meg D2-re, akkor az ez legyen!

Ha csak egy trükköt tanulsz ma meg D2-re, akkor az ez legyen!

Ezt a trükköt mindenképpen érdemes eltanulnunk shoxtól!

Egész héten követhettétek most is az ESL Pro League 10. szezonjának meccseit a Magyar Esport TV-n. Tegnap például a NiP és a Vitality összecsapásán is szurkolhattunk, shox pedig remek példát mutatott arra, mit is jelent profi szinten játszani.

Bár meglepő módon a Vitality-nek nem jött össze a győzelem, sőt, kifejezetten rosszul játszottak a franciák, shox azért meg tudta villantani tehetségét és éleslátását. Olyan 200 IQ trükköt tudott mutatni, amivel bár a kört nem nyerte meg, nagyon közel volt hozzá és a bomba élesítése már gyakorlatilag félsiker volt.

Aki esetleg nem értette volna, hogy mit látott, shox pontosan tudta, hogy mindkét oldalról tartják a pozícióját, ahogy azt is, hogy a gránát kibiztosításának hangjára lépni fognak valamit a CT-k, így pedig tökéletes időzítéssel tudta áttolni a füstöt, megölni az egyik ott álló ellenfelét és még a bombával is vissza tudott szaladni B-re. Végül a kör nem jött össze, és a meccset is bukta a Vitality, de ezt a shox-féle trükköt mindenképpen érdemes megtanulnunk.

Az ESL Pro League 10. szezonja ma folytatódik, este 18:25-től várunk mindenkit szeretettel az esporthucs csatornán.

Nézd meg esporthuCS élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések