Hirdetés

Közel 300 ezer forint gyűlt össze tegnap délután a Ladies vs Oldies gálamérkőzésen!

Sziky | 19/10/21 14:30
Cikk mentése

Jótékony céllal csaptak össze az Öregfiúk a Lányokkal.

Hirdetés

Ha magyar CS-ről van szó, akkor lassan már nem csak az ICL, de az Öregfiúk meccsek időpontjait is bekarikázzuk a naptárban. A Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia viszont csavart egyet a jól bevált recepten és tegnap délután egy jótékonysági stream keretein belül az Öregfiúk a Lányok csapatával küzdött meg.

A Jet Pack, kuLi, Cobain, KODIAK, ziTi, és a Nina, Leyla, smuci, rchl és nylon felállású csapatok egy Bo3-as meccset játszottak (közös megegyezés alapján persze mind a három pályát lejátszották), ráadásként pedig még Zenith is előkerült, Inferno, Mirage és a felújított Cache után.

A meccseket az esporthucs Twitch csatornán tudtátok követni SpeeDy és STRICKEN társaságában, az adás ideje alatt befolyt összes felajánlás pedig jótékony célt szolgál. Az első 100 ezer forintot a Lenovo Magyarország ajánlotta fel, ti pedig ennek több, mint a másfélszeresét, 168 ezer forintot gyűjtöttetek össze, így összesen 268 ezer forinttal tudtatok segíteni a Csodalámpa Alapítványnak.

a képre kattintva még több fotót nézhettek meg az eseményről

"Szerintem a showmatch jól sikerült, hiszen szoros és izgalmas meccseket játszottunk, az más kérdés, hogy a lányok mind a három pályát megnyerték, aminek mi öregfiúk természetesen nem nagyon örültünk, de ez van ha az ellenfél jobban lő. (nevet) A nézőknek és persze az Esport1-nek pedig nagyon köszönjük hogy összegyűlhetett ez a több mint negyed millió forint, amit a Csodalámpa Alapítvány beteg gyerekek kívánságainak teljesítésére használ majd fel." - nyilatkozta Mezei "Cobain" Péter a meccs után.

Hatalmas gratuláció mindenkinek, aki segített abban, hogy ezzel az összeggel támogatni lehessen a Csodalámpa Alapítványt, reméljük, hogy a jövőben is részesei lehetünk majd, hasonló eseményeknek, hasonló sikereknek.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?