Készül a Batman: Arkham Legacy, és Bruce mellett többeket is irányíthatunk?

Készül a Batman: Arkham Legacy, és Bruce mellett többeket is irányíthatunk?

Rejtélyes posztokat osztott meg egy korábbi leaker, aki nem először közölne helyes információt. A denevérember kalandjaiban ráadásul nem csak őt irányíthatnánk, hanem közeli hozzátartozóit is.

Ha egy korábbi, megbízható szivárogtató szavainak újfent hihetünk, akkor kiderült az új Batman játék neve, mely az Arkham Legacy lesz. Twitterre került fel WabiSabitól két rejtélyes bejegyzés, az egyikben a cím, a másikban pedig egy még érdekesebb információ olvasható. Már csak azért is érdemes odafigyelni az úriemberre, mert az E3 kapcsán is elég pontos tájékoztatást adott bizonyos játékokról és kiadókról. A Nintendo például jogi eljárással is fenyegetőzött ellene.

Egyelőre mégis nehéz tényként kezelni a dolgokat, viszont az Arkham Legacy simán megállja a helyét új címként, valamint arról is beszámolt, hogy a játékban a Bruce család irányítható lesz. Végül is nem is hülyeség annyira, hiszen akár többen is hősökké válhatnak, így kaphatnának saját képességeket, fejlesztéseket és kosztümöket.

Maga a Warner Brothers Games Montreal csepegtetett korábban információmorzsákat, és akkor arról volt szó, hogy egy új Batman projektről rántják le a leplet szeptemberben. A hónap már a múlté és nem kaptunk megerősítést tőlük, így nem lehet tudni valóban dolgoznak-e egy ilyen játékon vagy sem. A teljes csend ellenére mégis sejteni lehet, hogy folytatni fogják a nagysikerű Batman játéksorozatot, de hogy mikor kapunk róla pontos tájékoztatást az egyelőre rejtély.

Ti milyen stílusú Batman játéknak örülnétek?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések