Mirage lehet a következő pálya, ami felújítás miatt parkolópályára kerül majd?

Mirage lehet a következő pálya, ami felújítás miatt parkolópályára kerül majd?

Egyre több jel utal arra, hogy Mirage kapja a következő ráncfelvarrást. 

Ha szigorúan vesszük akkor még mindig nem kaptuk meg teljes egészében az új Cache-t, hiszen sem az MM, sem más platform szervereire nem tért még vissza teljes mértékben. Különböző nyomok már most is vannak, amik alapján sokan tudni vélik, hogy melyik pálya kapja majd a következő felújítást, Cache után.

Az évek alatt szinte minden CS:GO pálya kapott már kisebb-nagyobb átalakításokat és felújításokat, a jelenlegi versenypályák közül talán csak Mirage lóg ki a sorból. Az elképesztően népszerű pálya valóban kicsit múltszázadiként fest, különösen a legutóbb felújított, Inferno, Dust2 vagy Cache mellett.

Ettől függetlenül a játék egyik legikonikusabb pályája, szinte mindenki szereti játszani és nézni is az online közvetítéseken. Ettől függetlenül elkerülhetetlen, hogy Mirage is átessen egy alapos ráncfelvarráson, sőt, lehet, hogy erre nem is kell már olyan sokat várnunk. 

Számtalan jel utal arra, hogy a FACEIT Mikey által is elhintett 'DonHaci frissítés' valójában arról szól majd, hogy Mirage kikerül a FACEIT versenypályái közül. 

Mindezzel pedig az is egybevág, hogy az október 2. napján kapott CS:GO frissítésben Mirage bár maradt még az MM szervereken, de bekerült a Scrimmage pályák közé is. Eléggé gyanús, hogy mihelyt Cache elnyeri a "végleges" formáját és készen áll majd, hogy visszatérjen a versenypályák közé, akkor Mirage helyére kerül majd be. 

Mindezt persze érdemes egyelőre fenntartásokkal kezelni, hiszen bármit tervezhet a FACEIT, ugyanakkor ha nem is most, a közeljövőben minden bizonnyal Mirage lesz a következő pálya, amelyik megkapja a saját felújítását. Én viszont továbbra is arra várok, hogy Cobblestone végre megkapja ami neki jár, egy minőségi ráncfelvarrást, amivel ha nem is tér vissza a versenypályák közé, de legalább játszható állapotba kerül. Évek óta hiányzik ez a pálya a versenyekről és akár Miraget is hajlandó lennél 'beáldozni' érte. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!